Mi a fontosabb 2014-ben a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapatának életében: kiváló, néző és szponzorvonzó eredmények az első csapattól, vagy minden igényt kielégítő, olyan infrastrukturális feltételek létrehozása, amelyek ideális körülményeket teremtenek hosszútávon fenntartható, kiváló sportszakmai munka elvégzéséhez? Horderejében, a világra gyakorolt hatásában természetesen nem összehasonlítható a két problémakör. Ugyanakkor létezik a földgolyónak egy olyan területe, nevezetesen Békés megye, ahol majdnem négyszázezer ember él, akiknek életében igenis nagyon fontos szerepet játszik a térség legnépszerűbb labdarúgó klubjának élete, sikerei.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Párhuzamosok találkozása a végtelenben illusztrálására ezt a fotót jövő ilyenkor már valószínűleg nem lehet elkészíteni Békéscsabán, az Előre Kórház utcai stadionjában. Egyszerűen azért nem, mert ez az egész lelátó elbontásra kerül (galéria)

Még akkor is, ha a húszezres nézőszámokra emlékezők köre egyre szűkül, még akkor is, ha a rendszerváltás előtt, mint igazi régiós csapatnak a legjobb bajnoki eredménye a 6. helyezés volt (1984/85). Még akkor is, pontosabban éppen azért, mert a csapat életgörbéje a rendszerváltás utáni (1989) felszálló ágat követően - bronzérem az 1993/94-es szezonban – egyenletes és kíméletlen lejtmenetet mutatott. Hiszen éppen tíz esztendő telt el az együttes utolsó NB I-es szezonja óta, a csapat azóta az NB III-ból indulva folyamatosan az NB II-ben szerepel, hol közelebb kerülve (harmadik helyezés a 2011/12-es és a 2012/13-as bajnokságban), hol eltávolodva (6. helyezés a 213/14-es szezonban) az NB I-be jutás lehetőségétől.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Dr. Kovács Mihály (galéria)
Az Előre elnöki pozícióját Dr. Kovács Mihály (civilben a békéscsabai Réthy Pál Kórház gazdasági igazgatója) ötödik éve tölti be, ma, mint a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. Igazgatóságának elnöke. Beszélgetésünk végére reméljük, kiderül, hogy milyen választ adtak Békéscsabán az eredmény kontra infrastruktúra fejlesztése kérdésre.

- Amikor elvállaltam a békéscsabai labdarúgás irányítását, legfontosabb feladatomnak az egyesületnél elvégzendő konkrét cselekvési program meghatározását tekintettem – emlékezett elnöki tevékenységének kezdetére dr. Kovács Mihály.

- Minden elnök valami hasonlót mond hivatalba lépésekor, aztán vagy sikerül neki ezt a végrehajtania, vagy nem. A rendszerváltás után inkább a vagy nem volt a jellemző Békéscsabán, sok vezetőségváltást élt meg az egyesület. Volt elképzelése arról, hogyan fogja ezt a cselekvéssort meghatározni?

- Természetesen volt. Egy labdarúgó vállalkozás pontosan ugyanolyan gazdasági egység, mint bármelyik másik vállalkozás, ahol a bevételek és kiadások egyensúlyának megteremtése, fenntartása illetve a bevételek növelése, ezáltal a tevékenység hosszú távú fenntarthatóságának megteremtése a feladat.

- Persze labdarúgó vállalkozás azért merőben különbözik például a cipőgyártástól – vetettem közbe.

- Ez csak a látszat. Gazdasági és vezetéstechnikai szempontból nincs különbség közöttük. Hiszen mindkét tevékenység alapja a jól megfogalmazott célok, valamint a tevékenységet körülvevő általános gazdasági és társadalmi környezet összhangjának a megteremtése. Természetesen minden vállalkozásnak megvannak a maga specifikumai, de az alapfeladat minden esetben ugyanaz. Magyarra lefordítva, meg kell ismerni saját lehetőségeinket, fel kell mérni a rendelkezésünkre álló erőforrásokat, ezek ismeretében kell meghatározni céljainkat.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
A felhők felett mindig kék az ég... A Kórház utcai stadion felett is kezd tisztulni az égbolt (galéria)

- Mit jelentett ez az Előre esetében?

- Az első elnöki évem az információk begyűjtésével telt el. Ahhoz, hogy célokat tűzhessek ki, tudnom kellett, mivel gazdálkodhatok egyáltalán. A második év elejére lett világos számomra, hogy három olyan nagy területe van a csabai labdarúgó vállalkozásnak, melyeket folyamatosan fejlesztve megvalósíthatjuk az egyesülettel szemben megfogalmazott társadalmi és tulajdonosi elvárásokat.

- Mi volt ez a három terület?

- Címszavakban fogalmazva az infrastruktúra fejlesztése, az utánpótlás rendszer korszerű, kornak megfelelő kiépítése és a felnőtt csapat eredményességének biztosítása.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Dr. Kovács Mihály
- Ez így elég általánosan hangzik.

- Igen, de mégis kijelöltük azokat az utakat, amelyek nem zsákutcák, amelyeken ha egyenletesen haladunk, akkor eljutunk céljainkhoz. Tavaly a székekkel és a székházzal elkezdődtük és jövő év végéig nagyjából le is zárjuk az Előre labdarúgó infrastruktúrájának fejlesztését. Ha a folyamatban lévő és még el sem kezdődött beruházásaink befejeződnek, akkor Békéscsabán megteremtődnek a labdarúgó szakmunka nemzetközi színvonalú feltételei. Vonatkozik ez a gyerekek öltözőjének színvonalától a pályát körbevevő fedett nézőterek megépítéséig gyakorlatilag mindenre.

- Nagyon nagy falat ez így egyszerre, kezdjük az alapoknál. Ha azok ugyanis rendben vannak, az ugyan még nem garanciája, de elengedhetetlen feltétele a felépítmény tökéletességének.

- Kezdjük talán a pályákkal. Fű három, így hívjuk a sporttelep mögött, a Ligeti temető és körgát között lévő villanyvilágítással is ellátott edzőpályánkat. Most azért nem lehet ráismerni, mert folyik a kivitelezés, ha elkészül, akkor meg azért nem lehet majd ráismerni, mert semmiben sem fog hasonlítani elődjére.

- Mi történik a fű hárommal?

- Megemeljük a pálya szintjét, egyúttal vízelvezető alagcsövek és automata öntözőrendszer is kiépítésre kerül. Az ősgyepet pedig gyepszőnyeg váltja fel, hamarosan az is megérkezik. Ezzel az akcióval öt-hat hónapról tíz-tizenegy hónapra nő meg a pálya használhatóságának időtartama. Nem beszélve arról, hogy ezután optimálisan karbantartható lesz a pálya. Ez azt jelenti, hogy több csapat is tud rajta majd egymás után edzeni.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Fű három. A körgát melletti pályára most nem lehet ráismerni. Készül az alagcsövezés és az automata öntözőrendszer

- Miért, ez eddig nem így volt?

- Nem bizony. Esős időben csak a felnőtt csapat edzett a pályán, mert nem lehetett esős edzések után megújítani a gyepet, csak akkor lehetett rámenni, ha a víz magától elpárolgott. Ezért kritikus időkben csak a felnőtt csapat használhatta a pályát. Tehát időben és intenzitásban is bővülni fog a pálya kapacitása.

- Jöjjünk be a kerítésen belülre. Az ülőhelyi lelátó mögött van a szintén világítással ellátott fű kettő, amelyik nyolc éve már műfüves pálya. Itt milyen változások várhatók?

- Alapvető és a fű négyet is érintő változások vannak folyamatban. A műfű, amelyet 2006-ban építettek ki, a legelsők egyike volt a megyében. Mára teljesen elhasználódott, elkopott a fokozott igénybevételtől. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy nem volt az egyesületnek műfű karbantartó gépe sem. A régi füvet felszedtük, vadonatúj műfüvet telepítettünk, és folyamatban van egy karbantartó gép beszerzése is.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Fű kettő. A régi műfű burkolat "felspulnizva", szállításra kész állapotban várja, hogy új elvigyék új szolgálati helyére, a szomszédos Tünde utcába

- Mi lesz a régi műfű sorsa?

- Felhasználjuk azt is, nálunk semmi nem mehet kárba, ideiglenesen a Tünde utcában, az atlétika pályánál lévő agyagos-salakos pályának, a fű négynek lesz a burkolata.

- Miért csak ideiglenesen?

- Azért, mert a fű négy terveink szerint gyepszőnyeg lesz. Jelenleg azonban nincs meg a forrásunk a pálya teljes kiépítéséhez. Ebben a szakaszban elkészítjük az alépítményi munkát, az alagcsövezést, az alapokat a használt műfűvel zárjuk le. Amikor meg lesz rá a pénzünk, akkor majd kicseréljük a gyepszőnyegeket. Ezzel a beruházással újabb, öt-hat hónap helyett egész évben használható, korszerű edzőpályával gyarapodunk.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Fű négy. A Tünde utcai atlétika pályánál lévő salakos-agyagos pályán az alagcsövezést végzik. Ha elkészültek, jöhet a fű kettő régi burkolata

- Logikailag a fű egy, a bajnoki meccsek helyszíne, a centerpálya következik.

- Ott is gyökeres változások lesznek, ráadásul ezekkel a változásokkal találkoznak szurkolóink is, ez a folyamatban lévő beruházások leglátványosabb része.

- Kezdjük el valahol ennek az ismertetését is.

- Kezdjük talán azzal, amit már a bajnoki szezon nyitányán is megláthatnak majd a szurkolóink. Az állóhelyi lelátó ülőhelyivé történő átalakítása már tavaly megkezdődött. Jelenleg hatszáz lila-fehér műanyag szék van kihelyezve, augusztus 15-ig további 1800 szék kerül ki a lelátóra. Ez összesen 2400 ülőhelyet jelent, ennél több erre az oldalra már nem fog kerülni, tehát az állóhelyi lelátóból 2400 férőhelyes, fedett ülőhelyi lelátó lesz.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
A stadion állóhelyi részének ülőhellyé történő átalakítása teljes felületmosással kezdődik

- Fedett?

- Igen, a pályát körülölelő hosszanti lelátó minden része lefedésre kerül. Az egész stadion olyan lesz, mint az angol pályák, azaz igazi katlan, ahol a játékosok szinte karnyújtásnyi távolságra lesznek a nézőktől.

- Hogyan?

- Úgy, hogy a pálya négy és fél méterrel eltolódik az állóhelyi rész felé. A mostani ülőhelyi rész teljesen elbontásra kerül, a lelátó helyére vadonatúj, 2200 széket tartalmazó fedett ülőhelyi komplexum kerül kialakításra, reményeim szerint egy éven belül.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Ettől a konstrukciótól nem lesz nagyobb a pályát megvilágító fényerő. Az MLSZ összesen 1200 lux fényerőt ír elő a stadionok megvilágítására. Békéscsabán jelenleg 850 lux fényerővel megvilágított a pálya...

- Miért mondja erre a lelátóra, hogy komplexum?

- Azért, mert nem csak nézőtér lesz, hanem a felnőtt csapat teljes hátteréül is szolgál majd ez a rész. A lelátó alatt kerül kialakításra a felnőtt csapat és a vendégcsapat öltőzője, játékvezetői öltözők, edzői öltözők, szertárak, technikai irodák, sajtószoba, felnőtt konditerem és a nyilvános, szurkolói vécék is. A lelátón kialakításra kerül továbbá egy nagyon komoly VIP rész is, mindent megépítünk, amit az MLSZ előírások megkövetelnek. A lelátó ezen az oldalon is a pálya szintjéről indul, ezért például a cserepad süllyesztett lesz.

- Összesen hány férőhelyes lesz tehát a stadion?

- Összesen 5100 ülőhelyes kis ékszerdoboz lesz a Kórház utcai stadionból, melynek csak a teniszpálya felőli kapu mögött lévő lelátójának ötszáz széke nem lesz lefedve. A mérkőzésekre pedig nem a székházból, hanem az új építményből, a felezővonalnál fognak kivonulni a pályára a csapatok. Azt hiszem, hogy nagyon hangulatos stadionja lesz az Előrének.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Ma még a régi pályán dolgoznak a fűnyírók, jövő ilyenkor ugyanez a pálya 4,5 méterrel közelebb kerül az egykori állóhelyi részhez

- És a pálya?

- A pálya is teljesen megújul, alácsövezett, automata öntözőrendszerrel ellátott, fűthető pályánk lesz, melyen reményeink szerint hidegben és nagy eső idején is optimális talajt tudunk biztosítani. Amihez még a világítást is az MLSZ előírásoknak megfelelően fogjuk átalakítani.

- Nem jó a pálya világítása?

- De jó, lehet is ennél a fénynél játszani, de a jelenlegi világítás fényereje csak 850 lux, az MLSZ előírások 1200 lux fényerőt írnak elő. Az pedig nem lehetséges, hogy ezen múljon a pálya hitelesítésének elmaradása. Ezért ezt is megcsináljuk ennek a beruházásnak a keretein belül.

- Nagyon nagy ívű és volumenű munkák zajlanak jelenleg az Előre pályán. Honnan van, honnan lett erre pénz? Egyáltalán, amit eddig elmesélt nekünk, az mennyibe kerül összesen?

- Csak a fű egy körül elvégzendő munkák összege 800 millió forint. Az edzőpályák átalakításai további 140 millió forintba kerülnek. Arról még nem is beszéltünk, hogy eddig két ütemben felújítottuk a székházat, és még ott is folytatjuk az építkezéseket. Legközelebb a hullámpalafedést cseréljük ki szép piros cserépre, egyúttal beépítjük a tetőteret is. Itt ifjúsági konditerem és videózásra is alkalmas klubszobát alakítunk ki.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
A Békéscsaba 1912 Előre SE Kórház utcai székháza. A hullámpala tető napjai is meg vannak számlálva...

-  Mi történt a székházzal?

- Ami már látványos, hogy teljesen megújult a külső homlokzata az épületnek. Kívülről hőszigetelést kapott a ház, minden nyílászáró cseréje megtörtént, ezzel egy időben kicseréltük a teljes épületgépészeti rendszert. Számításaink szerint éves szinten több millió forint értékű fűtési költség megtakarítást eredményez majd ez a beruházás. Korábban pedig átalakítottuk, felújítottuk a földszinti és emeleti öltözőrendszert, vízvezetékeket, mindent, ami a felnőtt, az utánpótláscsapatok és a bajnoki mérkőzésekre érkező vendégcsapatok mérkőzéseinek lebonyolításához elengedhetetlenül szükségesek.

- Újra megkérdezem, mennyibe került, kerül ez a fejlesztés? Honnan volt, van rá pénze a szervezetnek?

- A korábbiakhoz hozzájön még a székházra ráköltött illetve ráköltendő összesen körülbelül 150 millió forint, ami így több mint egymilliárd forint értékű fejlesztést jelent. Terveink megvalósításában nagyon sokat segített a makro környezet mi szempontunkból pozitív megváltozása. Fejlesztéseink nagy része a TAO által sportra költhető pénzekből valósult, valósul meg, illetve a stadionrekonstrukciós programban is részt veszünk. Munkánk nagyon fontos eleme volt a finanszírozás feltételeinek megteremtése. A szükséges önerő biztosítása, illetve a TAO partnerek felkutatása.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Fű kettő. Méregzöld fű, melyhez már karbantartó gép is jár

- És az egyéb beruházások forrásai hol eredtek?

- Évek óta elindulunk minden pályázaton, amibe beleférünk. Azért vagyunk könnyű helyzetben, mert tudjuk, hogy mit akarunk megvalósítani, és pontosan tudjuk azt is, hogy ez mennyibe kerül. Tehát a pályázatfigyelésünk is teljesen irányított, nem a kiírás megismerésekor kezdjük el kitalálni, kezdjük el megfejteni, hogyan lehet számunkra jó egy-egy pályázati felhívás.

- Hadd tegyek fel egy teljesen egyszerű, gyakorlatias kérdést az elhangzottakkal kapcsolatban. A főpálya fűtése nem lesz nagyon költséges?

- Eleinte biztosan az lesz. De már körvonalazódik egy megoldás ennek a problémának az orvosolására. Kezd összeállni egy olyan intézményi és magánigényből számítható alternatív energiaszükséglet, amely gazdaságossá és nyereségessé tudná tenni egy geotermikus fűtési rendszer kiépítését. A hőcserélő kiépítésének területe optimálisan adott a Kórház utcai szabad területen, a potenciális felhasználókhoz, mint például az Előre összes létesítménye, a kórház, a teniszpálya mellett most épülő új szálloda, pedig optimálisan elvezethető lenne a kitermelt hőenergia. Már készülnek a számítások az önkormányzattal közösen, már nagyon várjuk a releváns pályázati kiírásokat.

- Tehát a beruházások hosszú távú fenntarthatóságát is maximálisan figyelembe veszik.

- Így van. De másképpen tervezni nem is lehet, csak így.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Fű négy: figuráns diáklány
- Úgy tűnik az Előre futball klub infrastruktúrája nagyon rövid, belátható időn belül nemzetközi szinten is minden szempontból megfelelő lesz. Mikor társulhatnak ezekhez a feltételekhez az eredmények is?

- Mint a legelején említettem, három úton fejlesztünk egyszerre. Hamarosan tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy Békéscsabán optimálisak a legmagasabb színvonalú futballszakmai munka elvégzésének tárgyi feltételei. Ha mégsem fognak jönni az eredmények, akkor jogosan fogjuk számon kérni hiányukat. De én ebben nem gondolkozom. Én inkább abban hiszek, hogy a mi szakembereink is vannak olyan jók, mint bárki mások ebben az országban. Hiszem, ha a feltételek adottak lesznek, az eredmények sem maradnak majd el. Az eredményesség folyamatosságának alapjául pedig egy stabil utánpótlásrendszer szolgál majd.

- Nagyon röviden, hol tartunk jelenleg ezeken az utakon?

- A felnőtt csapat szakmai irányítását három évre a debreceni sikerkovácsolásban maximálisan részt vállaló Zorán Spisljakra bíztuk, aki Debrecenben tagja voltak annak az edzőstábnak, melynek irányításával a Loki bejutott a BL csoportkörbe. Az utánpótlás kérdésében nagyon fontos volt az elmúlt esztendő. A lényeg, hogy idén tavasszal a Békéscsaba 1912 Előre SE kiemelt utánpótlásképző központ rangot kapott. Ez sok pénzt, nagy felelősséget és komoly lehetőséget hozott nekünk.

Előre, Kovács Mihály, előre, Kovács Mihály
Dr. Kovács Mihály
- Akkor elmondhatjuk, hogy az elnöki programjában meghatározott fejlődési ütemtervben olyan változások történtek, amilyeneket elképzelt?

- Határozottan mondhatjuk. Az egész szervezet kezd lassan úgy felépülni, ahogyan elképzeltem. De nagyon sok tervünk van még.

Azt gondolom, hogy kielégítő választ kaptunk a tyúk vagy tojás békéscsabai futballverziójának kérdésére. Dr. Kovács Mihály egyértelművé tette, hogy Békéscsabán előbb a stabil alapok megteremtése mellett tették le a voksukat a döntéshozók. Létre is hozták, és folyamatosan meg is valósítják azokat a fejlesztéseket, amelyek szükséges, nélkülözhetetlen feltételei az Előre gazdasági és futballszakmai sikerességének. Annak a sikernek, amelyet majd azok fognak létrehozni illetve folyamatosan fenntartani, akik a szürke hétköznapokon élettel töltik majd meg az Előre futballüzem korszerű létesítményeit.

Megjegyzés: legközelebbi nagy interjúnkban az Előre felnőtt csapatával foglalkozunk, azt követően pedig bemutatjuk az Előre utánpótlásrendszerét és annak működését.