A BNI-ról már írtunk korábban, ez egy olyan vállalkozói gyakorlat, ami egyre népszerűbb Magyarországon is, és aminek alapja nem a versengés, sokkal inkább egymás segítése. A BNI lényege, hogy a tagok üzleti ajánlatokat közvetítenek egymásnak, ezzel juttatva bevételhez, partnerekhez, üzlethez a másikat - önzetlenül. A BNI egy 28 éves, üzleti ajánlásokra épülő nemzetközi szervezet. A szervezet a világ több mint 55 országában, 6800 üzleti csoporttal van jelen, amelyek taglétszáma meghaladja a 170.000 főt.

Bni, Békéscsaba
A csabai csoport

A hazai hálózat kiépülése 2008-ban kezdődött, múlt évben már országosan 600 tagja volt a csoportoknak, amelyek Budapesten kívül több mint 13 vidéki városban működnek. A magyar tagsággal rendelkező cégeknél 2013-ban több mint 18.000 üzleti ajánlás útján 13,1 milliárd forint többletbevételhez juttatták egymást saját kapcsolati tőkéjüket használva.

Békéscsabán 2013. november 06-án volt az első összejövetel, és bár kezdetben csekély volt az érdeklődés a lehetőség iránt, az utóbbi időben egyre növekszik azok száma, akik részt szeretnének venni egy-egy találkozón. Vendégként két alkalommal lehet megjelenni „üzleti reggelin", majd aki taggá szeretne válni, annak kérelméről a csoport dönt. Egy fontos kritérium van csupán, egy típusú vállalkozásból az adott csoportban csak egy képviselő lehet, ugyanis alap követelmény az, hogy nincs versengés a tagok között. A BNI-ban nincsenek jutalékok, nem MLM, a csoportok nem hierarchikusan szerveződnek, és a tagok 100%-ig bizalmi és kölcsönösségi alapon ajánlják egymást.

Bni, Békéscsaba
Üzleti reggeli

Miután sikeresen megalakult a Csabai Csípős csoport, most nyílt napot szerveznek, ahol az érdeklődők megismerhetik a csoport különböző szakterületeket képviselő tagjait, és ahol nekik is lehetőségük lesz röviden bemutatni tevékenységüket a csoportnak és az általuk meghívott további, mintegy 60 üzletembernek, ezáltal potenciális új üzleti partnereket ismerhetnek meg.

A találkozó Békéscsaba-Pósteleken, a Pósteleki Szabadidőparkban, pontosabban a Mókus Csárdában lesz augusztus 27-én, szerdán reggel nyolc órától. A találkozót egy korai ebéd követi, az esemény részvételi díja 5500 Ft/fő előreutalással vagy helyszíni fizetéssel.
A rendezvényen való részvétel korlátozott és regisztrációhoz kötött, ezért a szervezők kérik, hogy részvételi szándékukat legkésőbb 2014. augusztus 19-én 12:00-ig jelezzék Garzó Anita fejlesztési nagykövetnél az anita.garzo@bni-capital.hu e-mail címen vagy a +36 30 600-3544-es telefonszámon. A regisztráció emailban történő írásos visszaigazolással válik véglegessé. Kérnek mindenkit, a találkozóra ne felejtsenek el magukkal vinni 80-100 darab névjegykártyát.