Szántó Tamás az AUT-PONT Alapítvány elnöke köszöntőjében úgy indította útjára a délutáni eseményt, hogy legyen mindenki számára az év további 364 napja is ilyen színes és vidám, mint az előtte álló műsorfolyam.

Szántó Tamás, Szántó Tamás, AUT-PONT Alapítvány, autizmus napja, Békéscsaba, 20141018
Szántó Tamás (galéria)
– A becslések szerint a világon 67 millió, hazánkban pedig mintegy 100 ezer honfitársunk esetében diagnosztizáltak autizmust – fogalmazott beszédében Petróczki Zoltán Gábor. A Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója hozzátette, ezek a számok egyértelműen mutatják, hogy nemcsak egy szűk réteget, hanem közvetve egész társadalmunkat

érintő jelenségről van szó.

Ezt követően a nap fő szponzora képviseletében Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőségvezetője elmondta, általában olyan szervezeteket támogatnak, amelyek meg is valósítják a céljaikat – ezáltal jól döntöttek, hogy az AUT-PONT alapítványt támogatják.

A rendezvény teátrális részét a békéscsabai Esély Pedagógiai Központ szólistái nyitották meg, majd az AUT-PONT Alapítvány fiataljai egy csoportos előadással uszkve öt percben foglalták össze a 15 esztendős létezésüket, s végül pedig a gyulai Harruckern János Közoktatási Intézmény autista csoportjainak tanulói léptek fel.

A Nyulambulam interaktív gyermekműsora közben, és Gryllus Vilmos koncertje előtt

Szántó Tamással beszélgettem.

15 éves az AUT-PONT Alapítvány, AUT-PONT Alapítvány, autizmus napja, 15 éves, Békéscsaba, 20141018
A szülinapi torták egyike (galéria)

– Tíz éve rendezitek meg az autizmus napját, mennyire változott az emberek figyelme az autisták felé?
– Úgy gondolom, hogy van értelme ezeknek a programoknak. Hiszen számos szülői visszajelzés szerint, akár egy-egy üzletben, a könyvtárban, vagy éppen autóbuszon kiindult beszélgetés során, amikor szóba kerül, hogy vajon mi okozza az autista srácának a viselkedését, akkor bólogatva, láthatóan valamennyi információ birtokában reagálnak a környezetében lévők.

– Az interneten az egyik autista vallomásában azt olvastam, hogy mi idegenek tartjuk őket, azonban ők is idegennek tartanak minket.
– Ez így van. Gyakorlatilag számukra minden olyan hétköznapi viselkedésmintát és közösségi szokáson alapuló mintázatokat úgy kell megtanulniuk, mint nekünk valamely tantárgyat. Egy autizmussal élő iskolás gyermek számára kettős tananyag jelentkezik: az egyik a szociális és kommunikációs helyzeteket történő igazodás, megtanulni, hogy a szünetben kivel/mit/hogyan/hol lehet csinálni; a másik meg az akadémikus készségek fejlesztése, azaz a szokásos tananyagoknak az elsajátítása.

Harruckernesek az autizmus napján, harruckern János közoktatási intézmény, autizmus napja, autista csoport, Békéscsaba, 20141018
A harruckernesek Pinokkiója (galéria)

– Akinek például nagyon jó a memóriája, és emiatt rendre ki is kap az ismerőseitől, miközben számára ez a normális. Egy átlagembernél is léteznek autisztikus tünetek?
– Az autizmus korrekt megfogalmazása: az autizmus spektrumzavar, amely azt is jelenti, hogy nagyon különböző mértékben és különböző területeken érinti az adott személyt. Ez a fajta hátrány, aztán megnyilvánul azokban a tünetekben, amely a társadalom többsége számára elfogadhatatlan vagy bizarr.

A kiadványainkon fel van sorolva 15 olyan sajátos tünet, amely például abban segít egy kisgyermek szüleinek a gyanújukat megerősíti, vagy éppen enyhíti. És bizony erre vonatkozóan több ismerősöm keresett már meg, hogy „hú, nekem a 15-ből 7 megvan, akkor mit csináljak?". Hát semmit, mert egyrészt a spektrum kevésbé érintetteinek megvannak azok a képességeik, hogy kompenzálják a hátrányukat: tehát úgy választanak munkahelyet, hogy ne egy közösségben, és ne gyakori kommunikáció mentén kelljen ott közreműködniük.

15 éves az AUT-PONT Alapítvány - óriás puzzle, AUT-PONT Alapítvány, autizmus napja, 15 éves, Békéscsaba, 20141018

– Például otthonról online dolgoznak.
– Egyfelől, vagy korábban ugye voltak ilyen kicsikét furának tűnő műszerész vagy cipész bácsik. Vagy akár egy falusi környezetben jó néhányan az állattartás kapcsán nagyon jól elboldogultak a számukra értelmezhető ingerszegény és interaktivitást nem igénylő helyzetekben. Azonfelül a művészetek terén is megfigyelhető az, hogy egy-egy hangszeres művész a színpadon a hangszerén tökéletesen kifejezi magát, és birtokolni tudja azt a kommunikációs csatornát, ami mondjuk egy zongora, vagy egy basszusgitár.