A Békés Megyei Főügyészség T. Lajost előre kitervelten, aljas célból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, illetve két rendbeli engedély nélküli lőfegyver megszerzésének bűntettével vádolja, míg az I. rendű vádlott korábbi élettársa T. Magdolna bűnpártolás vétsége miatt ül a vádlottak padján.

T. Lajos szűk egy esztendővel ezelőtt a magyarbánhegyesi ingatlan udvarán volt élettársát Adriennt, annak akkori párját J. Csabát, volt élettársa édesanyját M.-né G. Irén Erzsébetet, illetve e nő élettársát L. Andrást lőtte meg, volt, amelyiküket többször is. J. Csaba és M.-né G. Irén Erzsébet a helyszínen életét vesztette, M. Adriennt és L. Andrást mentőhelikopterrel szállították a békéscsabai Réthy Pál Kórházba, illetve a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórházba. A lövöldözés mindkét életben maradt sértettje maradandó egészségkárosodást, súlyos egészségromlást szenvedett.

Tárgyalás, tárgyalás, Gyulai Törvényszék, 20150506
A vádiratot dr. Márk György főügyészségi ügyész ismertette

T. Lajos még 2005-ben ismerkedett meg M. Adriennel, aki az élettársa lett, s kapcsolatukból 2009-ben született N. keresztnevű kislányuk. T. Lajos I. rendű vádlott már ekkor féltékeny volt M. Adrienn korábbi barátjára J. Csabára. Miután M. Adrienn és T. Lajos összeköltöztek Vésztőn, az I. rendű vádlott még agresszívebbé vált, s a sértettet többször megverte, aki emiatt 2014 februárjában, párja egy üzleti útját kihasználva, közös kislányukkal együtt visszaköltözött a szüleihez Magyarbánhegyesre – derült ki a vádiratot ismertető dr. Márk György főügyészségi ügyész szavaiból.

Ezt követően T. Lajos erőszakkal magához vette kislányukat, akit innentől kezdve ő nevelt, s csak párszor engedte, hogy lássa kislányát az édesanyja. M. Adrienn újfent szorosabb kapcsolatba került korábbi barátjával J. Csabával, aki akkoriban Németországban dolgozott. Olyanra is akadt példa, hogy miközben skype-on beszélt kislányával M. Adrienn, T. Lajos megfenyegette gyermeke anyját és annak társát mondván, hogy: ,, Esküszöm a lányomra, mindketten meg fogtok dögleni!” M. Adrienn gyermek-elhelyezési pert indított, ennek keretében szakértői, pszichológusi vizsgálaton kellett megjelenjenek tavaly május idusán Szegeden, ahonnan az akkor négy és fél éves kislányt Adrienn vihette haza Magyarbánhegyesre.

Az I. r. vádlott féltékenysége, illetve azon félelme miatt, hogy a gyermeküket M. Adriennél helyezi el a bíróság, már korábban elhatározta, hogy J. Csabát és M. Adriennt megöli. Így a vizsgálatot követően, tavaly május 15-én T. Lajos is megjelent a magyarbánhegyesi családi háznál, ahol akkor öten tartózkodtak. Az I. rendű vádlott az udvaron a karjában tartotta kislányát, amikor bal kézzel elővette a kabátja alól a 9 milliméteres Beretta típusú lőfegyvert, s hátba lőtte J. Csabát, akire ezután még egyszer rálőtt, de lövése célt tévesztett. Ezt követően nyitott tüzet a házból kiszaladó M.-né G. Irén Erzsébetre, illetve M. Adriennre és L. Józsefre.

A vádirati tényállás szerint T. Lajos ez után odament a földön ülő helyzetben lévő Adriennhez, akitől ezt kérdezte: ,,Szülni akarsz másnak gyermeket?”, majd ezt követően még háromszor has, ágyéktájékon lőtte.

Tárgyalás, tárgyalás, Gyulai Törvényszék, 20150506
Dr. Csepregi-Matus Éva (középen) törvényszéki tanácsvezető bíró a vádirat ismertetését követően zárt tárgyalást rendelt el

Mindezek után az I. rendű vádlott felvette kislányát, és fekete színű Ford Mondeo típusú személygépkocsijával a gyermekével együtt Békéscsabára hajtott. Időközben telefonon hívta korábbi élettárást, a vésztői 44 éves T. Magdolnát, hogy találkozzanak, mert ,,baj van.” A II. rendű vádlott M. Sándor vésztői lakossal érkezett Békéscsabára, s Jaminában a Franklin utcában találkoztak. Onnan T. Magdolna II. rendű vádlott a Ford Mondeóval vitte magával a hisztérikusan síró kislányt. Békés és Vésztő között a Kettős-Körös hídjáról – az I. rendű vádlott utasításainak megfelelően - a vízbe dobta a T. Lajos által bűncselekmény elkövetése során használt pisztolyt. A pisztolyt a rendőrség a 2014. május 26-án megtartott helyszíni szemle során búvárok segítségével találta meg.

Az I. rendű vádlott beszállt a M. Sándor által vezetett kocsiba, és közölte, hogy lelőtte M. Adrienn családját. Ezután az I. rendű vádlott a Derkovits soron találkozott Sajben Andrásné dr. ügyvéddel – aki jelen ügyben is a vádlott meghatalmazott védője -, s az ő társaságában ment be a Bartók Béla út 1-3. szám alá, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol feladta magát.

A vádirat ismertetését követően az ügyben erkölcsi okokból, illetve a tanúk védelme érdekében zárt tárgyalást rendelt el dr. Csepregi-Matus Éva törvényszéki tanácsvezető bíró.