Olyannyira jó dolog, hogy Babák Mihály, Szarvas város polgármestere egyenesen „történelmi pillanatnak” nevezte. És nem is túlzott, hiszen az, hogy három város polgármestere, egyetemi vezetők és egy kormánymegbízott ül egy asztalnál egy célért, az valóban nagy szó.

A Szent István egyetem összesen közel 1,5 milliárd forint, 100 százalékban vissza nem térítendő támogatást nyert konzorciumi partnereivel együtt, melynek megvalósítására a TÁMOP projektek keretében kerül sor Békés megyében.

A hat győztes pályázat „tovább erősíti Békés megye gazdasági életét”, előrehaladást és versenyképességet eredményez – mondta el Dr. Tőzsér János rektor. Azt is mondta, hogy a naprakész tudás feltételei csak akkor adottak, ha megvannak hozzá a megfelelő partnerek – márpedig a pályázatok ehhez nyújtanak hathatós segítséget.

SZIE, gajda róbert, SZIE-GAEK, Dr. Szabó István, Dr. Bíró Tibor, Dr. Tőzsér János, Figler Kálmán, Békéscsaba, 20150512
Dr. Szabó István, Dr. Bíró Tibor, Dr. TőzsérJános, Gajda Róber, Figler Kálmán (galéria)

Gajda Róbert kormánymegbízott arról beszélt, hogy a Békés megyei jövőkép kialakítása közös felelősség, és mint olyan, közös cselekvést kíván. Az előkészületek folyamán minden résztvevő számára egyértelmű volt, hogy „a megye fejlődése elképzelhetetlen a felsőoktatás fejlesztése nélkül”.  Fontos azonban, hogy a különböző telephelyek (Békéscsaba, Gyula, Szarvas) ne versenytársai legyenek egymásnak.

Figler Kálmán kancellár mérföldkőnek nevezte a projektek sikerét, hiszen ezek új távlatot nyitnak Békés megyében, ezek adják az „alapot a későbbiekhez, melyek marasztalni tudják a tanulókat”. Az intézményből kikerülő tehetséges, alkotó fiatalok nagy potenciált jelentenek a térségnek.

Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere azt mondta, az, hogy ennyien ott ülnek egy közös asztalnál és teszik azt a bejelentést, amit, „csattanós válasz arra a kérdésre, hogy tervezhető-e szorosra Gödöllő és Békés megye kapcsolata”. A válasz is csattanós: igen. A város húzó cégei az elmúlt két-három évben bővültek, és nagy lett az igény a diplomás munkaerőre. Ezért is fontos „megtalálni azt a képzési portfóliót, mely a helyi adottságokhoz igazodik”.

Dr. Görgényi Ernő, gyulai polgármester is üzenetértékűnek nevezte a közös sajtótájékoztatót. Ez is bizonyítja, hogy milyen mértékű együttműködésre volt szükség az egyetem és az önkormányzatok, valamint az önkormányzat és önkormányzat között. Az érdekek azonban azonosak: a Békés megyei felsőoktatás fejlesztése és az ebből következő népességmegtartó erő, az együttműködés közös érdek volt hát. A Gyulán megszerezhető diplomát élet- és piacképesnek nevezte, olyannak, amellyel el lehet helyezkedni.

SZIE, kiss tibor, babák mihály, SZIE-GAEK, Békéscsaba, 20150512
Kiss Tibor, Babák Mihály (galéria)

Végül Babák Mihály szarvasi városatya szólt a sajtó képviselőihez. Úgy vélte, hogy ezek a projektek megalapozhatják a megye jövőjét, hiszen „ha valami tudományosan és praktikusan kidolgozott, abból profitál a megye”.

A hat projektet Dr. Bíró Tibor dékán mutatta be:

1. Interdiszciplináris nemzetközi kutatói teamek létrehozása Békés megyében

2. Smart City innovatív kutatási hálózatok fejlesztése Gyula és Salgótarján városokban

3. SZIE-GYAK: Szakmai innovatív együttműködés a gyakorlatorientált képzésért

4. A tudományos és kutatói munka, valamint életpálya korszerűsítése a SZIE Békés megyei képzéseiben

5. Tudás-park a magas hozzáadott értékű iparágak fejlesztéséért Békéscsabán

6. Az Eötvös József Főiskola műszaki é gazdaságtudományi alapképzéseinek vízügyi szakterületre