A négy évvel ezelőtti olimpián 1000 méteren a harmadik helyen zártak, azóta pedig két világbajnoki címet is szereztek, egyet 1000, egyet pedig 500 méteren (2006., Szeged és 2007., Duisburg).

A szövetségi kapitány döntése értelmében a tavaly olimpiai számban világbajnokságot nyert sportolók kedvezményben részesültek, a Világkupa első két helye- a másik magyar egység előtt- már biztos kijutást jelentett számukra az adott számban. A szegedi regattán Kolonicsék 500 méteren az olimpiai címvédő kínaiak mögött a második helyen végeztek, ezzel egyenes ágon lettek pekingi résztvevők. 1000 méteren is ezüstérmesek lettek az olimpiai bajnok németek mögött, s az elnökség úgy határozott: ebben a számban is ők képviselhetik hazánkat az ötkarikás játékokon.

080622_kolonics01.jpg (x)
Kozmann György (balról) és Kolonics György (jobbról) - a klasszis páros
 

„Több versenyen is előfordult, hogy nem nyertünk, mégis úgy éreztük, mintha elsőként lapátoltunk volna át a célvonalon. Így volt ez a Világkupával is, nekünk az 500-as ezüstérem felért a győzelemmel." - mondta Kozmann György.

Kolonics György nélkül 1992. óta nincs olimpia, immáron az ötödik játékokra készül. Eddigi négy szereplésének gyümölcse két győzelem, egyet Horváth Csabával ért el 500 párosban (1996., Atlanta), egyet pedig egyesben, ugyancsak fél kilométeren (2000., Sydney).

„Mindkét távra egyformán tréningezünk, az 500 és az 1000 méterre is azonos hangsúlyt helyezünk, most az egyik nap inkább a rövidebb, a másikon pedig inkább a hosszabb szerepel az edzésprogramban. Jól sikerült a Világkupa, de még messze vagyunk a csúcsformától. Nagyon sok idő van még Pekingig - nem ezzel kelek és fekszem - most csak a munkára összpontosítok."- nyilatkozta a tizenötszörös világbajnok kenus.

A kettős sokoldalúságát a két különböző távon szerzett világbajnoki cím is bizonyítja. Ez a két diadal is arról árulkodik, hogy mindkét távon esélyük lehet akár az olimpiai bajnoki címre.

A június 27. és 29. között megrendezésre kerülő HP II. Olimpiai Válogató, amely egyben Felnőtt Magyar Bajnokság is, nem állnak rajthoz, a poznani Világkupán versenyeznek majd.