Tíz éve működik fáradhatatlanul a Békéscsabai Irodalmi Estek sorozat. Úgy látszik, nemcsak az átlagban, közel másfél száz érdeklődőnél van sikeretek...
Nagyon meglepett, hogy az egyesület kapja a díjat, ugyanis egyáltalán nem számítottunk rá.

Frankó Attila, frankó attila, Békéscsaba, 20160122
Frankó Attila -
képek az ünnepségről
Mi volt az az apropó, amely 2006-ban az útjára indította ezt az elképzelést?

Már 1998-ban gondolkoztam azon, hogy miképp lehetne Ady Endre nagyváradi kávéházi hangulatát a jelenben megidézni – nyilván nagyon nehezen. Majd az első estet Józsa Misi barátommal (az irodalmi estek életmű-díjasa) a Street Cornerben kezdtük, ami már akkor kicsinek tűnt. Azt követően a Babylonba, az Andrássy úti Társaskörbe, végül a városháza dísztermébe költöztünk.

Többször is előfordult, hogy ki kellett tennetek a „megtelt" táblát a bejáratra.
A 2008. januári, Tomanek Gábor-Nagy Erika Wass Albert-estre 222-en érkeztek, és bizony sokan kint rekedtek a hóesésben. Vagy amikor R. Kárpáti Tibor volt a vendégünk a társaskörben, akkor a kisebb termekben egy csomóan csak kivetítőkről kövehettték a műsort.

A kezdet kezdetén helyi művészeket mutattatok be; majd egyre több országosan is ismert szereplő érkezett. Kikre vagy a legbüszkébb?
Egytől-egyig mindenkire!

Melyik esemény égett a legjobban beléd?
Például amikor Pataky Attilát nagyon meghatotta, ahogy Tomanek Gábor és Presits Tamás előadta a dalszövegeit. Hasonló eset történt Martin Gábor fotóművész-költővel is, aki ott zokogott mellettem, amikor a saját verseit viszonthallotta. Elmondása szerint nem hitte, hogy ezekben a gondolaiban ennyi érzés van.

Józsa Mihály, józsa mihály, Békéscsaba, 20160122
Józsa Mihály
Azonfelül megfordult nálatok Csomós Lajos, Bartus Gyula, Seregi Zoltán ... és nagyon csudás dolog, hogy a színház felismerte: ti nem a konkurensei vagytok, hanem egy bizonyos kapcsolódási pontjuk.

Fekete Péter, a teátrum előző igazgatója egyszer azt mondta, hogy az irodalmi estek a színház előszobája.

Ezt a svungot látva, a történésben simán benne van még vagy 10 év. Mire lehet még számítani a közeljövőben?
Az utóbbi időben néhány helyi középiskolába is elvittük az anyarendezvényünk, az irodalmi estek kivonatát. A gyerekek olyan klasszikusokat kapnak, amelyek nincsenek benne a tananyagban. Azonfelül régi vágyam, hogy elkészítsek egy antológiát, amelyben nemcsak az országos, de a helyi alkotók is: Bagdi László, Huszár Endre vagy Szeverényi Barnabás munkái is bekerülnének.

Nyilván generálja a szereplehetőség a helyi íróasztalfióknak szerelmet valló kreatívokat. Hogy zajlik egy műsorba kerülés? Jön egy pacák, és azt mondja: „Atikám, hoztam öt verset, szerinted a Tomanek elszavalhatná?".
Létezik egy várólista, amely sorsáról magyartanárok, színészek és én döntünk. Amúgy érdekes, Pataky Attila még tavaly márciusban jelentkezett, hogy szeretne nálunk szerepelni, de csak novemberre „fért" a műsorba.

A következő, 108. irodalmi estek február 2-án, 18 órakor kezdődik a városháza dísztermében.

Frankó Attila, frankó attila, Békéscsaba, 20160122
Az ünnepségen - Bencsik Ádám fotója + galéria