Galli Zsolt vezetőedző hosszú perceken át sorolta a 2015-ös év kiemelkedő eredményeit: a junior párbajtőrcsapat lányainak aranyát, a törpici Kovács Emese első, illetve Oláh Lili második helyezését az Olimpici ob-n, Petri Renáta junior ezüstjét, az újonc Keszthelyi Zsombor dobogó legfelső fokát, Dékány Kinga és Keszthelyi Zsombor serdülő második helyét, Tusjak Adrián és Szabó Bence Olimpici  törpici ezüst-és bronzérmét, valamint ugyanitt a fiú és lány párbajtőrcsapat és Dékány Kinga aranyát. És akkor arról még nem is írtam, hogy a kadet Petri Renáta nem csak a saját korosztályában, de a felnőttek között is országos második helyezést ért el és az összesített ranglistán is ezt a helyezést birtokolja. „Jó úton halad a beérésre” – fogalmazott Galli Zsolt. A sort pedig még hosszan folytathatnám.

Galli zsolt, galli zsolt, alföld vívó akadémia, Békéscsaba
Galli Zsolt
Az Olimpici Grand Prix-t Kulcsár Győző importálta Magyarországra tíz évvel ezelőtt. Ez a versenysorozat a 10-15 éves korosztálynak szól és hat állomásból áll, melyből az egyik Békéscsaba.  Galli Zsolt elmondta, hogy a csabai állomás az egyik kedvenc: 5-600 versenyzőt várnak április végén a városba. A népszerűség három fő oka a profi szervezés, a jó idő, valamint a győztesnek és edzőjének járó egy-egy szál csabai kolbász.

Az akadémia vívóterme akadálymentesített, így helyszínt biztosít a kerekesszékes vívóknak is. Közülük Süle Józsefnek szurkolhatunk a csütörtökön kezdődő egri világkupán.

A nagy nevek mellett szó esett a még nem nagy nevekről is. Ahogy a Karácsony Kupa kapcsán arról már beszámoltunk, az idei toborzás sikeresebb volt, mint az elmúlt évtizedben bármikor. Hogy ennek köze van-e ahhoz, hogy idén maga Galli Zsolt vette kézbe a dolgot, mindenki döntse el maga… Ráadásul nem is állt meg a toborzásnál: azóta is személyesen foglalkozik az újakkal. Huszonöten kezdtek az ősszel, ebből egy-két gyerek morzsolódott le, de ennél is többen érkeztek a tél folyamán, így már huszonhét újonc húz kesztyűt napról napra az AVA termében. Ez a szám már önmagában szép, de ha hozzátesszük, hogy ebből hat fiú és öt lány is jó alapanyagnak tűnik, az már igazán örömre ad okot. Galli Zsolt az edző-tanítvány kapcsolat fontosságáról is beszélt, így ő és edzőtársai is igyekeznek jó hangulatú, változatos foglalkozást tartani a gyerekeknek. Nyilvánvalóan nem lesz mindenkiből kiugró tehetségű sportoló, de a mozgást megszerettetni, a sportban örömet találni is nagy dolog, ezért  ők senkinek nem mondják, hogy köszönjük, viszontlátásra, tessék más mozgásformát találni a gyereknek, nem lesz belőle olimpiai bajnok. Eddzenek, mozogjanak, legyen bennük egészséges versenyszellem, ismerjék meg határaikat, gyengéiket, barátkozzanak, töltsék hasznosan az idejüket.

Vívás, vívás, alföld vívó akadémia, pást, Békéscsaba

És hogy miben különböznek a mai gyerekek az előző generációtól? Nem sokban. Annál inkább a szülők! Míg régen anyu-apu azt mondta, kisfiam, ügyes legyél, edzés/verseny (!) után jövök érted, ma sok szülő ott ül, néz, figyel, beleszól, mindent, mindenkinél jobban tud, kioktat. A munkát megzavarja, a gyerekét kellemetlen helyzetbe hozza, összezavarja. Versenyre kísér, pástra szaladgál, tutujgat, kellemetlen helyzetbe hoz ott is. Részben a szülőknek köszönhetően a gyerekek manapság önállótlanok (bár önállóbbnak gondolják magukat, mint amilyenek valójában), szemtelenek. Ez utóbbi mondjuk a vívásban még jól is jöhet: a riposzt szó köznapi használatát nem véletlenül köszönhetjük ennek a sportágnak. Galli Zsolt azt mondja, ő hiába kér – adott esetben: követel – meg bizonyos dolgokat sportolóitól, ha ez nem találkozik az otthoni elvárásokkal, ha a szülő mindent megcsinál a porontya helyett, mindent ráhagy, akkor neki igen nehéz dolga lesz.

Egy valami azonban bátran kijelenthető: a vívók szinte 100 százaléka diplomát szerez. Ebben a közösségben menő dolog jól tanulni, az élet legkülönbözőbb területein sikeresnek lenni – a vívás abbahagyása után is.