Lázár János ünnepi beszédében elmondta: 2010 óta az Orbán-kormány - elődeivel ellentétben - nemcsak nyugatra, hanem keletre is tekint.

Kitért arra, néhány héten belül megszületik a döntés arról, hogy Békéscsabát és Kecskemétet négysávos autóút kösse össze, a tervek szerint még az idén megkezdik a beruházást.
"Ezzel Békés megye legalább az M5-ös autópályához tudna csatlakozni" - mondta.

Lázár jános, Lázár János, Gyula, 20160318
Lázár János (galéria)

A miniszter szerint a gyulai városvezetés számos alkalommal tudta bizonyítani, hogy érdemes a kormány támogatására, ezt példázza a gyulai húsipar megmentése és az Almásy-kastély felújítása.
"Ma Gyula nagyon fontos centruma az országnak, jó példa és bizonyíték arra, hogy az ország keleti részén is lehet sikereket elérni, lehet polgári életminőséget létrehozni" - fogalmazott.

Kijelentette: annak idején az ország 150 évig szenvedett attól, hogy az iszlám uralkodott itt, "nem vágyunk újabb 150 évre". Megjegyezte, az első világháború után lett az "ország közepéből" Békés határmegye, és a határvédelem fontosságát "az elmúlt egy évben is láthattuk". Utalt arra is: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Gyulán tette le több száz katona és honvédtiszt a fegyvert, "a haza ügyének tehát számos pontja köthető ide".

Lázár János reményét fejezte ki, hogy a rekonstruált Almásy-kastély nosztalgiát teremt a "fényes" 18. század iránt az emberekben. Arról is szólt, hogy a kastélyt az ötvenes években államosították, és azokról az évekről, amelyek a múlt eltörléséről szóltak, kiderült, zsákutcát jelentenek.
Felidézte, hogy az Almásy-Wenckheim családok egykoron fontos karitatív szerepet játszottak a megye életében, szociális intézményeket alapítottak. Felhívta az "újgazdagok" figyelmét arra, hogy "bőségesen tanulhatnak" e családoktól.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy az első Orbán-kormány a gyulai vár felújításához adott támogatást a városnak, a második pedig az Almásy-kastély rekonstrukcióját támogatta. Ígéretet tett arra, hogy tolmácsolja Orbán Viktornak a gyulai városvezetés további fejlesztésről szóló terveit.
Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester köszöntőjében elmondta: a városnak további nagyszabású tervei vannak, szeretnék megvalósítani a vár körül az úgynevezett Szigeterőd-projektet, amelyhez kormányzati támogatást várnak.

Közölte, az elmúlt öt évben 28 milliárd forintos beruházás valósult meg a fürdővárosban a kormány segítségével. Megemlítette a Gyulahús Kft. megalakulását és a Várfürdő fejlesztését, hozzátéve: ezek bizonyíthatóan "minimum önfenntartóak, de inkább nyereséget hoznak, és a beruházások az átadásuk után is sikertörténetek".

Görgényi Ernő az Almásy-kastély felújításáról szólva elmondta: magyarországi viszonylatban páratlan turisztikai attrakció jött létre, különleges, élményközpontú intézményt szerettek volna kialakítani, ami további lendületet adhat a 2012 óta folyamatosan növekvő turizmusnak.

Megjegyezte: a mintegy két évig tartó beruházásra három ütemben összesen 2,4 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a város, és azzal  23 új munkahelyet teremtettek.

Kovács József (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő azt mondta: a kastély "tükre a városnak és a megyének is", és reméli, a jövőben fontos kulturális központtá válik.