A sugárzó forrásra az öt évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőmű alagsori helyiségeiben nagy mennyiségben keletkező sugárszennyezett víz tárolására kialakított föld alatti helyiségekben bukkantak. A tárolót három évvel ezelőtt építették, de már nem használják, mert több helyen szivárgott - írja a hirado.hu.

A TEPCO szinte minden vizet kiszivattyúzott ebből, illetve egy másik, ugyanilyen tárolóból, de azóta is folyamatosan ellenőrzi a sugárzás mértékét környezetében. Az adatok szerint egy héttel ezelőtt a sugárzás szintje ezen a helyen 87 becquerrel volt, míg most eléri a 9300 becquerrelt. Egyelőre nem tudják, hogy mi okozta a sugárzás hirtelen megugrását.

A TEPCO tájékoztatása szerint ezekben a tárolókban még maradt kis mennyiségű sugárszennyezett víz, de azt biztonságosan elszigetelték.