– Szerinted Szántó Tomi bácsi elenged minket együtt? (Sz. T. az Aut-Pont ügyvezetője.)
– Valószínűnek tartom. Ez az én munkám: minden reggel leseprem a teraszt.
– És itt a stadion (mutatok a szomszédba).
– Az a Szokolay Focisuli pályája.
– Tényleg, hogy tetszett a magyar csapat Eb-szereplése?
– Nagyon szépen teljesítettek. Ritkán nézek a tévében esti műsorokat, mert hamar elalszom.
– És a magyar-portugál?
– Éppen az egy jó meccs volt. Sokan portugál-német döntőt jósolnak (július 5-én, kedden beszélgettünk), én azt mondom wales-francia lesz. Wales fog győzni, mert a legjobb játékos náluk van, a Bél.
– A Bél?
– Úgy írják a nevét, hogy ba-le.
– Ui, Bale!
– Én már lassan kész is vagyok.

Notesz Laci, notesz laci, Békéscsaba, 20160710
László

(Majd beszálltunk az autómba; egy nylonzacskóban van a szakadt pántú szandálja, a lábához tette; közben majdnem úgy indultunk el az Aut-Pont parkolójából, hogy Laci nem kötötte be magát. Ekkor a mellettünk álló Szántó Tomi a mutatóujjával megfedett bennünket, hogy „na-na!". Majdan szóba került a sitt homályos képe is.)

– Laci, nem kötötted be magad, nehogy aztán majd a hűvösön töltsd a 70-et. Tényleg, voltál már börtönben?
– Nem; eszem ágában sincs!
– Akkor irány a friss levegő! Merre?
– Nekem az lenne a problémám, hogy ki kéne menni a Gyulai útra. (Most kivételesen nem írom le a szervezet nevét.) Ilyenkor minden hó elején kettőezer forintot kapok x-től.
– Miért?
– Nem tudom; ezt már megszoktam. Ki szoktam őket segíteni mindenféle táblázattal. De újabban minden számítógépen megy.
– Szoktál gépezni?
– Ahhoz én nem értek. Az engem zavar.
– Inkább jókat sétálsz?
– Inkább.
– Szinte minden utcán jártál már Békéscsabán?
– Igen. Én annak idején Budapesten a Liliom utcában laktam, és úgy döntöttem, hogy itt is meglátogattam a békéscsabai Liliom utcát... nehezen, de megtaláltam. A Zsigmond utcánál.
– Akkor az Jamina.
– Közel a 3-as busz végállomásánál. Amíg létezett a körjárat, az útvonalát néhányszor körbesétáltam. Csináltam egy körsétát.
– Kardióztál.
– Körbesétáltam. Azt annak idején már sokszor megcsináltam, csak amikor a Szent István teret átépítették, azóta megszűnt a körjárat.
– Bejön a főtér?
– Nagyon.
– Amúgy jársz még meccsekre?
– Nem, meguntam már őket.
– Előre tudtad, hogy ki fog gólt rúgni?
– Nem.
– Most már inkább a kulturális rendezvények érdekelnek jobban?
– A Városházi Estéken a legközelebb a Múlnak a gyermekévekre megyek; szeretem a régi slágereket.
– Valaha énekeltél?
– Nem.
– Fürdőszobában, borotválkozás közben sem?
– Énekhangom sosem volt. Itt van a város legrégibb temetője, a Bogárháti temető (akkor már a Gyulai úton jártunk). Valaha itt bogárháti épületek voltak a környéken, de az 1889- es árvíz miatt mind elpusztult.
– Milyen szépek lehetettek azok a házak.
– Mint a régi bogárháti autók. Nekem abba a szemben lévő épületbe kell mennem.

Notesz Laci és Szántó Tomi, notesz laci, Szántó Tamás, Békéscsaba, 20160710
László és (Szántó) Tamás

(Kiszálltunk; szóba került a szandál sorsa is, azaz, hogy maradhat-e vagy vigyük magunkkal a hivatalba.)

– Nyugodtan hagyd itt.
– Ne cipeljem?
– Maradhat.
– Ez maradhat itt?
– Maradhat.
– Ez maradhat itt bent a kocsiban?
– Továbbra is maradhat.
– Maradjon?
– Maradhat. Menjünk körbe, mert nem szerettem soha átmenni a füvön.
– Emlékszel, annak idején nyakon vágott a parkőr, ha átmentél a füvön.
– Idős bácsik voltak azok. Nyugdíjasok.

(A hivatalban; amikor elmondtam a szponzornak, hogy Laci vasárnap lesz 70 éves, alig hitte el. Ekkor László megpendítette az örökigazságot, hogy az ember minden nap eggyel idősebb lesz. Erre mindenki rábólintott. Majd visszafele a kocsihoz kértem tőle egy Békéscsaba-Balatonszárszó útvonaltervezést.)

Notesz Laci és Szántó Tomi, notesz laci, Szántó Tamás, Békéscsaba, 20160710
Egy zacskó szandál a hón alatt

– Hogy jutok el Csabáról a leghamarabb Balatonszárszóra?
– Nem muszáj neked felmenni Pestre. Kocsival felesleges. Kondoros, Szarvas, Kecskemét, Solt, Dunaföldvár, Simontornya, Tamási, Siófok.
– Balra vagy jobbra?
– Balra, mert jobbra Világos van. Balra van Széplak, Zamárdi, Földvár, Szárszó.

(Kocsiban 1.2)

– Szárszó helyett a szandáloshoz megyünk?
– A Kinizsi utcába megyünk. Édesapád valamikor az Előre intézője volt.
– Jól emlékszel.
– Volt neki egy problémája, hogy annak idején... lehet, hogy abban más is benne volt, amikor a Videotonhoz mentek, itthon felejtették véletlenül az igazolásokat.
– De lehet, hogy valaki kivette a táskájából.
– Lehet, hogy valaki ki akart vele szúrni (ezt még 3x). Könnyen előfordulhat? Mit szólsz, hogy Tusi bácsi 75 éves?
– Te bácsizod?
– Én nem.
– Annak idején jártál a Pick Dámába?
– Jártam.
– Sörözni?
– Nem. Ki gondolná, hogy Tusi csak öt évvel idősebb, mint én vagyok. Ezen csodálkoztam, hogy csak öt évvel idősebb, mint én vagyok. (kuncog)
– Azt hitted, hogy idősebb?
– Azt gondoltam, hogy Tusi már túl van a nyolcvanon. Te is lassan az 50 felé közeledsz.
– Én késői negyvenes vagyok.

(Utolsó szakasz: főtér - Kinizsi utca.)

– A Körös Hotellel szerinted mi lesz?
– A fene tudja. A város legrégebbi szobra, a Kossuth szobor. Tavaly volt 110 éves. 1905. október 14-én avatták. Horvay János alkotása.
– És akkor a Körös Hotel? A város szégyene?
– Annak számított. Jó, hogy rátették ezt a díszt, mert legalább eltakarja. (Közben begurultunk a Kinizsire.)
– Itt jó lesz?
– Jó. Tökéletes. Ott van egy parkoló.
– De én nem szállok ki, mert ez fizetős.
– Fizetősnek, fizetős, de egy percre nem.
– Egy percnél sem maradok tovább. Ez egyirányú.
– A következőképpen lehet kimenni: bekanyarodsz itt jobbra, végigmész a Csaba közön, és a két épület: az APEH és a szövetkezeti úton kijössz.
– Sok boldogságot!
– Nagyon szépen köszönöm!
– Majd (Szántó) Tomin keresztül üzenek, hogy mikor jelenik meg ez a beszélgetés.
– Te most a beolnak vagy a...?
– A hír6-nak.
– Ja.