A lefekvés előtt szólt a Nőm, hogy a kettővel mellettünk lévő szomszéd barakkban (az egy kvázi vendégház – ottan mindig mások tolják az ipart), huszas selyemhernyók hédereznek, akik a kocsikból ezerrel hallgatják a tucc-tuccot. Na és?, feleltem mélyenszántóan, anno, amikor a Rákkenról vitorlát bontott, a táncdalfesztiválosok se nagyon karmolták az új műfajt.

De egy nőnek mindig igaza van. (Legalábbis általában.)

Alig aludtunk vagy másfél órája, és szinte egyszerre ébredtünk fel a qrva hangos monoton tucc-tucc-ra. Ráadásul már az álmunkban is ott motoszkált vagy negyedórája az a négy-öt dallamnak csúfolt valami. (Nagyobbik gyermekünk is velünk mormogott; a kicsi aludt, mint a 2.8-as tej.)

Zaj, hangos, 20160828
Ami a csövön kifér
A mi időnkben ez nem így volt!,

sziszegtem. Noha tudom, eme kinyilatkozásomra BayerZsoca azonnal rádúrná, hogy ez milyen lápszagú tényállás.

Valóban, semmiben sem különböznek tőlünk, illetve:

a, mi hallgattuk és elemeztük a zenét, és nem zajként kezeltük (ráadásul beltérben forgott a szalag)
b, ebben a zajban már se harmónia, se tartalom, se ritmusváltás, csak agresszió

Tehát: rendőrt hívjunk? Á-á, ilyen bagatell dolgokkal kár fárasztani a BM-eseket.

Átmentem.
(Egyedül.)

Amúgy eleinte azt hittem, hogy csak a zaj van, és semmi tét. Lehet, hogy valaki bekapcsolta a lejátszót, és elment valahova sörözni.

De nem, a kapunál már láttam 8-10 srácot, ahogy egy tűznél ülnek, és vihognak. Ám a zajkeltő forrás vagy 10 méterre volt tőlük, és mintha nem is feléjük lett volna fordítva a baromi nagy ládák tölcsérei (méghogy kocsiból), amelyek csak úgy okádták az izmos decibeleket.

– Gyerekek, qrva hangos a zenétek! – ez volt az antrém.
– Jó napot! Persze, halkítunk – mondta készségesen az egyik srác, és nyomatékosította kijelenetését.
– De az, hogy qrva, az erős! – csóválta az agyát egy másik fej.
– Akkor qrva, qrva hangos a zenétek!
– De az, hogy qrva, az erős! – kapaszkodott továbbra is az elképzelésébe a másik fej.

Nagy volt a pofám, mert jó vagyok hatvanon.

Illetve... légvonalban vagy 1.5 kilométerre még ott voltak a szanazugi ifjúsági táborban a judós haverjaim – no persze ilyennel nem illik pipiskedni.

Közben tényleg halkítottak a zajon. Fél óra múlva már közelebb álltunk a csend nevezetű metafizikai halmazállapothoz.

Másnap reggel nyolckor kedvem lett volna egy kicsit dudálgatni a lesötétített barakkjuk előtt.

De akkor most mi Szanazug (vagy bármelyik üdülőközpont): pihenőövezet vagy bulinegyed?
Na, ma erről fogunk szavazni!