A Gyökértelenül című tanulmány szerint bár a kiskorúak csupán egyharmadát teszik ki a világ népességének, a menekültek fele közülük kerül ki. Az UNICEF adatai szerint a menekült gyerekek nagyjából 45 százaléka Szíriából vagy Afganisztánból származik. A jelentésből kiderül az is, hogy egyre több kiskorú egyedül, szülei nélkül hagyja hátra hazáját. Tavaly az előző évhez képest háromszor annyi, nagyjából 100 ezer, kísérő nélküli kiskorú kért menedéket a világ 78 országában.

A dokumentum külön felhívja a figyelmet arra, hogy a háború és más veszélyek elől menekülőkön kívül további 20 millió olyan gyerek van, aki más okból kifolyólag, például a rendkívüli szegénység miatt vagy a jobb élet reményében hagyta el hazáját.

Az ENSZ szakosított szerve – amely két szeptember közepi, menekültügyi csúcstalálkozóra készülve tette közzé jelentését – felszólította a nemzetközi közösséget, hogy az otthonról elszakadt gyerekeknek, különösen azoknak, akik kísérő nélkül vannak, nyújtson nagyobb védelmet az erőszakkal és a kizsákmányolással szemben.

Az UNICEF arra kérte a kormányokat és a civil társadalmat, hogy biztosítsák a gyerekeknek az oktatáshoz és az átfogó egészségügyi ellátáshoz való jogot, továbbá tegyenek a konfliktusok és a szegénység felszámolásáért. A szervezet úgy látja, további intézkedésekre van szükség az idegengyűlölet, a diszkrimináció és a kirekesztés elleni harcban is.

Az ENSZ Gyermekalapja a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adataira hivatkozva arról is beszámolt, hogy 2014 és 2016 júliusa között 15 ezer menekült és migráns halt meg vagy tűnt el, és a regisztrált halálesetek nagyjából kétharmada a Földközi-tengeren történt. 

A jelentés szerint 2016 első felében az Európában menedékkérelmet benyújtó gyerekeknek csaknem 70 százaléka a konfliktus sújtotta Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkezett. A menekültek legnagyobb részét befogadó tíz ország Ázsiában és Afrikában van, és valószínűleg Törökországban él a legtöbb menekült gyerek.

Forrás: hvg.hu