Ez a folyamatos innováció mindig saját kútfőből fakad?, kérdésemre Nagy Árpád elmondja, igen, ugyanis Mónikával frissek, fiatalok, lendületesek, egyfolytában kreatívkodnak, szinte még éjszaka, álmukban is dolgoznak – egyszóval maximalisták és: nagyon jó testvérek.

Nagy Árpád - Árpád Pálinka, Nagy Árpád, árpád pálinka, Békéscsaba, 20161010
Nagy Árpád (galéria)
Az Árpád Pálinka,

mint minden évben, idén is öt standon képviselteti magát a Csabai Kolbászfesztiválon. A podsztyenás ház és a négy faház új dizájnnal, letisztult színvilággal várja a fesztiválozókat. (Nem mellékes, podsztyenás házat legelőször ők állítottak fel – ebben is úttörők.)

Elsősorban a Lepotica Szilva, Békés megye zászlós pálinkája és a Piros Vilmoskörte, Magyarország legjobb pálinkája lesz terítéken; azonfelül bemutatják a napokban kereskedelmi forgalomba került új termékcsaládjukat: a 60 százalékos dupla ágyas termékeket – amelyek majd négy fajta ízben (körte, szilva, barack és meggy) kerülnek ki a polcokra.

Elmondja, ugyan szakmailag talán nem indokolt a 60 százalékos gyártmány piacra lépése, viszont létezik Budapesten egy elég komoly, külföldi fiatal turisztikai tömegbázis, akik nagyon harapnak erre a magasabb alkoholtartalomra.

Árpád Dupla Ágyas 60, árpád pálinka, Békéscsaba, 20161010
A 60-as (képek)
A dupla ágyas

erős alkoholtartalmat úgy egyensúlyozzák, hogy gyümölcságyon érlelik. A pálinkafőzde által levédett, „dupla" technológia azt jelenti, hogy kétfajta alappálinka van összeházasítva: például a körténél egy vilmoskörte és egy conferance nevezetű körte pálinka.

A nem kaparja a 60 fok a hölgyek torkát?, feltevésemre azt a választ kapom, hogy a 60-asokat épp a fentebb említett ágyazási technológiával hozták ki, mert a gyümölcsből kivonatolandó gyümölcs és szőlőcukor (gyümölcs fajtájától függően kivonatolásra, a savtartalom tompítására) mindig lefelé kerekít az alkoholérzetet. Mint ahogy a kávét is azért isszuk cukorral, hogy ne legyen keserű; a cukorral ugyanúgy megmarad a kávé koffeintartalma, a szájérzetben azonban nem nyújt akkora keserűséget.

***

Október 20-tól megújul az Árpád Pálinka honlapja – új dizájnnal és új logóval jelentkeznek.

A Pálinka Tanyán továbbá bárki megkóstolhatja, megvásárolhatja hazánk legjobb pálinkáját, a korábbi évek Lepotica szilvapálinkáit, valamint más, champion-díjas nedűket is, ahol hangulatos környezetben vendéglátással, saját készítésű, kolbászfesztiváli díjnyertes kistermelői kolbásszal is szolgálnak.

Az Árpád Pálinkatanya elérhetőségei:
Békéscsaba, Kisrét 92/2, telefon 66/325-859, 30/998-4032. E-mail: arpadpalinka@arpadpalinka.hu, honlap: www.arpadpalinka.hu.

Árpád Pálinka, árpád pálinka