A vádlott és a sértett 2012. óta voltak élettársak, állandóan veszekedtek, a férfi a viták alkalmával rendszeresen verte a a nőt. A vádirat szerint 2015. május 20-án a nő este ittasan érkezett haza, ezen megint veszekedni kezdtek. A vádlott tenyérrel és ököllel is ütötte a nőt, aki több mint 40 helyen megsérült a fején, a felsőtestén és a végtagjain, és eltört az orrcsontja is. A férfi ezután lefeküdt aludni. Másnap hajnalban felébredt, ekkor a nő az ágy végében a földön feküdt és panaszkodott arra, hogy fáj az oldala.

A férfi ezután munkába ment, a nőt pedig ott hagyta a földön. Mire hazaért a munkából, a nő meghalt. Ugyanabban a helyzetben találta, ahogy hajnalban otthagyta, ekkor már hívta a mentőket. A szakértők szerint a nő a zúzódások következtében kialakult keringési és légzési elégtelenségbe halt bele. Ha időben hív orvost, a nőt talán meg lehetett volna menteni.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló férfival szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, amely bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: hvg.hu