Mezőker, tóth ádám, mezőker
Tóth Ádám (galéria)

- A Mezőker Kft. 1989-es megalakulásakor gabona- és fűszernövények, madáreleség nagykereskedelmével foglalkozott – kezdte el a cég bemutatását Tóth Ádám ügyvezető. – Ekkor még nem itt, a téglagyár 1. számú telephelyén volt az irodánk, hanem a belvárosban. Akkor költöztünk ide, amikor bővítettük tevékenységünket zöldsé-gyümölcs kis- és nagykereskedelemmel. Ma már három főágazat van a cégnek, a gabonakereskedelem mellett az élelmiszeré illetve zöldség- és gyümölcskereskedelem.

- A Mezőker termelőként is jelen van a gabonapiacon?

- Nem, integrátorként szervezzük a termelést, közel háromszáz termelővel állunk kapcsolatban.

- Mit termeltetnek?

- Főként olajos növényeket, repcét, napraforgót termeltetünk olajgyárak részére. Madáreleséget, iregi napraforgót, kölest, fénymagot, cirok magot a lengyel és német piacra. Takarmánygabonát elsősorban belföldre értékesítünk.

- Honnan szerzik be az árut?

- Főként helyi termelőktől vásároljuk fel a termékeket.

Mezőker, tóth ádám, mezőker
A Jamina Téglagyár egykori 1. számú telepének közhasználatban lévő neve (így hívja a nép) Mezőker udvar (fotók)

- Az Önök főprofilja a nagykereskedés?

- Mellette lakossági kapcsolatainkat is folyamatosan fejlesztettük. Gazdaboltunk kiválóan felszerelt, amire egy konyha vagy hobbikertben szükség lehet, az nálunk megvásárolható. Ebbe a kis kerti gépek és kertművelő eszközök éppen úgy beletartoznak, mint a legkülönbözőbb tárolóedények, zsinegek, fóliák. Növénytermesztők részére vetőmagok széles választékát és műtrágyát, állattenyésztők részére táp- és takarmánytermékeket, kutya-, macska- és madáreledeleket kínálunk. A gazdaboltunk mellett működő kertészeti árudában örökzöldek, facsemeték, virágok is vásárolhatók.

Mezőker, tóth ádám, mezőker
Az élelmiszeráruház zöldség-gyümölcs osztálya különösen gazdag kínálattal működik

- És az élelmiszerkereskedelem?

- Működtetünk egy élelmiszerboltot, mely a Coop élelmiszer üzletlánc tagja, ahol magánvásárlókat, kereskedőket és intézményeket egyaránt kiszolgálunk. Zöldség-gyümölcs ellátásunk egyedülálló a térségben, a választék nagysága, az áru minősége és kedvezői árai miatt. Az üzletben működő húsáruháznak csak a helyet biztosítjuk, de kiváló minőségű és mindig friss áruval dolgoznak ők is. Üzletünk alapterülete 1200 négyzetméter, kellemes és kényelmes lehetővé teszi a kellemes és kényelmes vásárlást. Nemrégiben került kialakításra üzletünk mellett egy új helyiség, melyben egy helyi fiatal vállalkozó halboltot üzemeltet.

Mezőker, tóth ádám, mezőker
A húsrészleg kínálata bőséges és mindig friss (galéria)

- További tervek?

- Jelenleg van kialakítás alatt a udvar főbejáratával szemben egy „Laci konyha”, mely kulturált étkezési lehetőséget biztosít majd az ide betérőknek.

- Ma hányan dolgoznak a Mezőker Kft-nél?

- Körülbelül ötven alkalmazottunk van, többen megalakulásunk óta erősítik csapatunkat. A cég forgalma tartósan kétmilliárd forint felett stabilizálódott az elmúlt években.

Mezőker, tóth ádám, mezőker

- Ön életében a Mezőker Kft. lett a végállomás, huszonhét éve dolgozik itt. Honnan indult? Hol dolgozott előtte?

- Pályámat a Telekgerendási Állami Gazdaságban kezdtem, majd a békéscsabai Május 1 TSZ-ben eltöltött évek után kerültem a KITE-hez, onnan pedig a TSZKER-be, ezután, a rendszerváltás évében alapítottam meg a Mezőker Kft-t.

A Mezőker Kft. alapvetően a Békés megyeieké. A megyében vásárolnak és a megyei partnereiket szolgálják ki elsősorban. Egyidősek a rendszerváltással, az a piaci rés, amit 1989-ban észrevettek, ma nyílássá szélesült, ezt töretlen fejlődésük egyértelműen igazolja. Kicsit megsínylették ugyan az elmúlt három év szennyvíz és hídépítését (egyszerűen bonyolult volt megközelíteni őket), de mióta befejeződött Békéscsaba legnagyobb beruházása, és optimális lett megközelítésük, a könnyű parkolás és kiváló minőségű áruik miatt a forgalmuk visszaállt az elvárt és megszokott szintre, amit persze növelni szeretnének, elsősorban a szolgáltatások bővítésével és azok minőségének továbbjavításával.