A repülőteret üzemeltető Budapest Airport keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ebben repülőgép, 20081020
az évben 16 új járat vált elérhetővé Ferihegyről, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az év eddigi részében az előző év azonos időszakához viszonyítva 10 százalékkal bővüljön az utasforgalom.
Ez a harmadik rekord év a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér életében forgalom tekintetében, tavaly lépte át a 10 milliót az utasszám. Akkori előrejelzések szerint 2018-ra érheti el a 12 milliót a forgalom, a repülőtér teljes kapacitása viszont 12,5 millió. Emiatt a repülőtér a bővítés mellett döntött, januárban elkezdik építeni a 2B terminálon az új kiszolgáló mólót, és tervben van a 2C terminál is. Ezek a fejlesztési elemek a BUD 2020 terv részei, amelynek keretében öt év alatt ötvenmilliárd forintot költ a Budapest Airport a légikikötő fejlesztésére.