Először egy ötvenes hölgy gondolta, hogy jó ötlet Békéscsaba apró, igen-igen gyér közvilágítású mellékutcáiban tekernie kivilágítatlanul; másodjára pedig egy kamasz srác hajtott elém a semmiből, konkrétabban: egy csapat gyalogos mögül kivágódva a járdáról, kiállva a nyeregből, harminccal. Előbbi nagyjából egy méteren, utóbbi húsz centin múlhatott. Század, esetleg tized másodperceken.

Bicikli, kerékpár, baleset
Így is végződhettek volna

Nem tudom, mikor lesz ennek vége, hogy vége lesz-e valaha. Nem tudom, kinek kell még meghalnia ahhoz, hogy felkapják rá a kerékpárosok a fejüket. Úgy mindegyik, aki eddig nem tette.

Hogy végre vegyenek egy nyamvadt lámpát a bicajra, magukra meg egy láthatósági mellényt.

Hogy ne közlekedjenek úgy, ahogy a kedvük tartja és/vagy ahogy épp előnyösebb: egyik pillanatban járműként, a következőben pedig gyalogosként.

Hogy ne higgyék, rájuk nem vonatkoznak a szabályok: se a KRESZ, se a józanész szabályai.

Hogy felfogják végre, a legminibb autó is nagyságrendekkel nehezebb és gyorsabb, mint ők meg a bicajuk.

Hogy tudatosuljon bennük: a kitartott karjuk még nem jogosítja fel őket az irányváltoztatásra.

Hogy megértsék, viberezni meg zenét hallgatni biciklin ülve is ugyanolyan veszélyes, mint a volánnál – ha nem veszélyesebb.

Hahó! Most komolyan... Téged is hazavárnak!

Egyetértesz? Vagy éppen, hogy nem? Várjuk véleményed! Ne feledd: kommented név nélkül, de moderálás után jelenik meg oldalunkon.