Rendhagyó volt az ünnepség, hiszen az itt folyó munkába, fejlesztésekbe, és az ünnepség által az otthonos, bensőséges kollégiumi életbe a Körös Televízió felvétele jóvoltából betekinthettek a szülők és érdeklődők, a leendő kollégisták és szüleik is. Nyilatkoztak a televízió szerkesztő-riporterének a kollégium vezetője mellett Tarsoly Judit és Farkas Sándor tanulók.

Gyszc, gyszc, Szarvas

A bensőséges ünnepség az aulában - mely társalgó, közösségi tér is a diákoknak - Frcska Zol-tán kollégiumvezető köszöntőjével kezdődött. Meleg szavakkal üdvözölte a diákokat és kö-szönte meg az iskolavezetés egész éves támogatását és ajándékát, amivel komfortosabbá, ott-honosabbá vált a megújult társalgó, gazdagodott a kollégium.

Kohut Andrásné igazgató asszony adta át a „megújult teret”, melyet a festő szakmát tanuló diákok varázsoltak újjá, de megújult a világítás és új bútorok, fotelek, és szintén a diákjaink (asztalos) keze munkáját dicsérő kisasztalok is kerültek a társalgóba. A Gyulai Szakképzési Centrum és az iskola vezetése támogatásával elkészült és elvégzett, most átadott munkák és a berendezési tárgyak értéke több százezer forint.

Jó volt látni a diákok meglepett és kíváncsi tekintetét, amellyel a megújult, megszépült társal-góba léptek, s vették nyomban használatba azt.

Az ünnepség Légrádi Blanka 9. C-s tanuló gyönyörű dalával folytatódott, majd a kollégium nagytanulójában, a kollégium vezetőjének köszöntője és a diákok által előadott, színvonalas ünnepi műsor következett. Balczóné Leszkó Klára DÖK segítő tanár által szerkesztett műsor-ban felléptek: Farkas Viktória, Büttösi Dorina, Oberna Renáta, Légrádi Blanka, Rostás Ágnes, Gyovai Bettina, Békési Bernadett, Szúnyogh Cintia Petra, Kírják Krisztina, Rácz Dóra Ildikó, Valach Virgínia, Varga Angéla, Klenner Márk, Kovács Gábor és Nemeskürti Félix

A megható és színvonalas műsort a hangulatosan berendezett teremben ünnepi vacsora követ-te, melyen részt vett minden jelenlévő kollégiumi tanuló, vendég és itt dolgozó munkatársunk.
Olyan volt ez az este, mint egy nagy családi ünnep…és az is volt, hisz a kollégium közössége a mindennapokban is így éli az életét.

Szép és gazdag volt az idei kollégiumi Karácsony! Reméljük, diákjaink családi körben is ha-sonló módon ünnepelhetnek, s feltöltődve, kipihenten kezdhetjük valamennyien a 2017-es évet.

Földesi Zoltán
kollégiumi nevelő