A Lencsési Közösségi Ház a '91-es alapítása óta folyamatosan nagy hangsúlyt fektet a kisközösségek létrehozására, működtetésére, befogadására – mondja Takács Péter, az intézmény vezetője.

Takács Péter és Katona PÉter, takács péter, lencsési közösségi ház, márvány fotóműhely, katona péter, Békéscsaba, 20170122
Péterek: Takács (b) és Katona
Az utóbbi halmazba tartozik

a 20 éves Márvány Fotóműhely is, akik a tavaly elhunyt Bazsó Imre irányításával épp 15 éve bútoroztak be a lakótelepi közösségi térbe.

Ennek a közös létnek és gondolkodásnak köszönhető, hogy már egy évtizede a közház zenitje alatt sikeresen zajlik az országosan is egyedülálló Digiporáma Fesztivál, illetve a Csak tiszta forrásból című fotópályázat.

Egyúttal a klub fontos szerepet tölt be Békéscsaba életében – folytatja Takács Péter –, többek között évi két alkalommal Fotósulit indít, mely által mintegy öngondoskodóan kitermeli a saját utánpótlását.

Pálfy Margit, lencsési közösségi ház, magyar kultúra napja, Pálfy Margit, Békéscsaba, 20170122
Pálfy Margit
Hozzáteszi, nem szabad elmenni Katona Péter mellett sem, aki legalább akkora elkötelezettséggel, rendkívül fegyelmezettséggel irányítja a műhelyt, mit Bazsó Imre.

Továbbá Katonának

köszönhető az a kiterjedt, határon túli – aradi, nagyváradi, marosvásárhelyi stb. – kapcsolatrendszer, amelyet a klub épített ki.

***

Végül a programot a Lencsési Pódium Estek soros vendége, Pálfy Margit fővárosi színművésznő: Üzenek lovat... című előadói estje zárta.