A rendezvény célja a hagyományos módon elkészített füstölt termékek és szárazkolbászok nemzetközi bemutatkozása és népszerűsítése. A "télbúcsúztató fesztivál" egyben a termelők szakmai versenye és vására is.
A rendezvényen megismerhetőek a hagyományos húsfeldolgozási szokások és Kolbász- és sódarmustra, sódarmustra, Gyula, 20170309
Disznótoros ételeket is kóstolhatunk.
megkóstolhatóak a disznótoros ételek. A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a kolbász- és sonkakészítés kultúráját a legkisebbek már gyermekkorukban megismerhessék és megszerethessék. Így a gyermekműsorok előtt lehetőség nyílik kölyök kolbászkészítési bemutatón részt venni. A rendezvénysorozat kedvelt eleme a sonkasaccolás, amelyre idén öt alkalommal kerül sor. Az a vendég, aki a lehető legpontosabban, néhány grammos különbséggel meg tudja tippelni a kiállított sonka súlyát, hazaviheti magával.
Idén első alkalommal hirdették meg a Viharsarki Kolbász Bajnokságot, emellett szárazkolbászok és hagyományos eljárással készült sonkák és füstölt termékek nemzetközi versenyére is sor kerül. A belépődíjas fesztiválon sonkaszobrászat, csíkszentmiklósi és gyulai hagyományőrző disznóvágás, valamint erdélyi konyha ételkészítési bemutató is lesz. A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének székházában múzeumlátogatás lesz tárlatvezetéssel és kolbászkóstolóval.
Esténként a Republic, az Ismerős Arcok, a Pernahajder Campbell, az Over 3 és a Dirty Slippers együttesek adnak koncertet. A sódar német eredetű szó, jelentése: sonka a disznó mellső lábából, füstölt lapocka, oldalas. Az igazi sódar formás, vörös színű, omlós, füstölt ízű és illatú hús.