Tállai András közölte, az év első hónapjaiban számításaink szerint mintegy 70 ezren nem veszik igénybe a családi kedvezményt az adóelőlegükből. Ez igaz a tavalyi évre is, míg 2016 januárjában 735 ezer szülő érvényesítette adóelőlegéből a gyermek után járó kedvezményt, addig májustól már 800 ezernél is többen - mondta.

Az államtitkár hozzátette, hogy az első házasoknak is érdemes megnyitni a bevallási tervezetüket.

Egy tavalyi jogszabályváltozásnak köszönhetően a kedvezmény 24 hónapig akkor is érvényesíthető marad, ha időközben a házasok családi kedvezményre is jogosulttá válnak. A szabály minden 2014. december 31-e után kötött házasságra alkalmazható. Vagyis azok a párok, akik eddig az adóelőlegükből azért nem érvényesítették az esküvő után járó havi 5 ezer forintnyi adókedvezményt, mert időközben szülőkké váltak, most mindenképp egészítsék ki ezzel a bevallási tervezetüket - fejtette ki.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 51 800 házasságkötés történt, azonban az adóelőlegükből évközben mindössze 23 700 pár vette igénybe a kedvezményt - jegyezte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy aki az adóelőleg figyelembevételekor nem nyilatkozott - holott jogosult volt kedvezményre -, annak is segít a NAV e-szja programja. Az erre szolgáló mezők egyszerűen hozzárendelhetők a tervezethez.

Tállai András hangsúlyozta, az érintetteknek arra kell figyelni, hogy a visszaigényléshez szükséges adatokkal - a bankszámlaszámmal vagy a lakcímmel - kiegészítsék bevallásukat.

Az államtitkár elmondta: április 9-ig 274 ezren küldték már be a bevallásukat. Az e-szja teljes szolgáltatását ügyfélkapun keresztül lehet maximálisan kihasználni, ezért akinek még nincs, annak május 20-ig mindenképpen érdemes ügyfélkaput nyitni - javasolta. Hozzátette: ehhez csak a személyi igazolványra és egy e-mail címre van szükség, és be kell menni egy kormányablakhoz vagy a NAV bármelyik ügyfélszolgálatára, ahol néhány perc alatt meg is nyitják az ügyfélkaput.