A külső ugyan megújult, a minőség azonban a régi, az 1868 óta készülő gyulai húskészítés tradícióihoz méltó. Ezt a kettősséget szemlélteti az új dekoráció is, hiszen kívülről a cég Magyar Termék Nagydíjas portékáinak képével igyekeznek becsalogatni a vásárlókat, míg belülről a másfél évszázadnyi múlt elevenedik meg archív fotókon, szövegeken, képeslapokon.

Gyulahús Kft mintabolt, gyulahús, Gyula, 20170412
Új arculat, tradicionális minőség
Rögtön a bejáratnál ifj. Balog József tekint ránk kackiás bajuszú társaival a kezdeti időkből. Tovább lépve régi hirdetések szövegei és a világ minden tájáról érkezett köszönő képeslapok láthatóak. Ahogy azt Gila Éva marketing menedzsertől megtudhattuk, ezek az általa „Csontiként” megnevezett úriember gyűjteményéből kerültek elő, és a múlt század harmincas éveiből származnak.

És most jöjjön egy rövid de annál zamatosabb üzenet a múltból. Így hirdették a múlt század elején a gyulai termékeket:

 

Gyulahús Kft mintabolt, gyulahús, Gyula, 20170412
Vásárlás közben kóstolgatni is lehetett
„Miért vegyen gyulai hentesárut? Mert
a gyulai téli-kolbászáru garantáltan sertéshúsból van készítve, mert ez a kolbászáru télen és nyáron kizárólag friss sertéshúsból készült, mert állott, tikkadt, szagos sertés- s marhahús nincsen beledolgozva, mert kimaradt tepertő, kifőzött marhahús és más hasonló anyag szintén nincsen beledolgozva, mint más olcsó kolbászárukba, mert a kolbászáruk, úgy mint a legjobb vidéki háztartásokban – házilag – enyhén de kellemesen vannak fűszerezve, mert ezzel szemben az olcsó anyagú kolbászoknál az erős borsozással és paprikázással veszik el a húsanyag esetleges szagát és bizonytalan ízét, mert a gyulai kolbászoktól sohasem betegszik meg , azért, mert az romlott volt, mert szalonnaáruk nem rágósak azért, mert nem 2-3 éves anyakocából készülnek, mert a szalonnaáruk perzselt bőrűek, mert a szalonnaáruk príma fiatal sertésből készülnek, és ezáltal puhák és omlósak, mert a szalonnaáruk kellemesen pácoltak! Követeljen tehát mindég gyulai eredetű vagy legalább gyulai módra készült kolbászt és hentesárut!”

Gyulahús Kft mintabolt, gyulahús, Gyula, 20170412
Kisfiú és a cseppkőkolbászok (képek)
Ha nem is követeltem, de jómagam is vásároltam némi jóféle szalonnát és felvágottat az udvarias és kedves kiszolgáló hölgytől. Mint megtudtam, itt kaphatom a legfrissebb húsárut, hiszen egyenesen a bolt mögött található húsüzemből kerülnek a polcokra.

Míg én vásároltam, addig mások kóstolgathatták a Gyula nap alkalmából kiállított standról a húsüzem termékeit, és a fotósarokban képeket is készíthettek magukról a Gila Éva által „kolbász cseppkőbarlangnak” titulált háttér előtt egy arc méretének megfelelő kukucskálón keresztül.

Azt is megtudtuk, hogy a gyulaihoz hasonlóan a csabai mintabolt is megújul majd néhány héten belül, így nem is kell a Csaba névnapig várni.