Kaposi József, az Oktatáskutató Intézet tudományos tanácsadója az M1 Ma Reggel című műsorában elmondta: azzal, hogy 2015-től kötelező a 3 éves óvodáztatás.

Európában kedvező helyet szerzett Magyarország: visszaszereztük a 2000-es évek elején meglévő előnyt, amikor is 6-7 százalékkal többen jártak óvodába, mint az unió átlaga.

2010-12-re eltűnt ez az előny, ám most ismét visszaszerezzük – emelte ki.

Az oktatáskutatók szerint az egyenlőtlenségek növekedése igen nagy probléma. A legfiatalabb –óvodás – korban való beavatkozás és az egyenlőtlenségek csökkentése kedvezően hathat a későbbi iskoláztatási folyamatokra – fűzte hozzá.

Kiemelte, a körzetes gyerekeket mindenhol fel kell venni, olyan felvételi pedig sehol nem szervezhető, ahol tudásmérésről van szó.

Ahol speciális képzés van, ott alkalmassági felmérés lehetséges például sport vagy művészetek terén – hangsúlyozta Kaposi József.

Szerinte fontos a konzultáció az óvodával, illetve az iskolaérettségi vizsgálat.

Forrás: hirado.hu