Nem mindennapi módon, egy flasmobbal, vagyis egy villámcsődülettel kapcsoltuk össze a Költészet Napját Arany János születésének 200. évfordulójával. A flashmob produkció keretében Arany János Családi kör című versét szavalták picik és nagyok a Kalocsa Róza Művelődési Központ nagytermében.

17 órakor vette kezdetét Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész „Kaleidoszkóp” című zenés irodalmi estje, ahol nyitó versként (Arany János: Zách Klára balladája) hangzott el Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére. Ezt követően magyar költők versei következtek egy csokorba kötve a családról, szerelemről, hazáról, Istenről és játékról.

A művésznő kifogástalan eleganciával, közvetlenséggel és átható meggyőződéssel adta elő a szép verseket. Segítő társa Szabó Gyula Győző előadóművész saját gitárral kísért dalaival, nagyon szép hangjával ejtette bámulatba a közönséget. Hűvösvölgyi Ildikó a bemutatkozásnál kiemelte –jogos büszkeséggel–, hogy Szabó Gyula Győző az Ő tanítványa. A közönség vastapsa volt a bizonyíték arra, hogy egy nagyon jó hangulatú est keretein belül ünnepelhettük meg a Magyar Költészet Napját, József Attila születésnapját.

Strifler Károlyné