Szarvason 1993. január 14-én alakult meg a mai polgárőrség elődje, az Önvédelmi Egyesület. Tusjak Tamás ott volt az alapító tagok között, sőt a titkári feladatokat is elvállalta. Két év elteltével az egyesület elnökévé választották, ezt a tisztséget a mai napig ő tölti be.

Tusjak Tamás, Tusjak Tamás, Szarvas
Tusjak Tamást az irodájában kaptuk lencsevégre. Háttérben a szarvasi polgárőrök eredményeiről tanúskodó kupák, oklevelek. Fotók: Such Tamás. (Galéria)

Akkoriban fiatal, nagycsaládos édesapaként úgy érezte, ha polgárőr lesz, sokat tud tenni saját családja és a tágabb környezetében élők biztonságáért. Az alapítók között egyébként sok volt a többgyermekes családapa.

- Ma is az egykori alapítók alkotják a törzsgárdát, a huszon-, harminc- negyvenesek közül kevesen vannak a Szarvasi Polgárőr Egyesület soraiban. Jelenlegi taglétszámunk 43, a többség 50 év feletti, a fiatalítás nagyon nehéz feladatnak bizonyul. Nem vigasz, hogy ez  országos probléma – mondja Tusjak Tamás, amikor leülünk beszélgetni az egyesület Petőfi Tusjak Tamás kitüntetése, Tusjak Tamás kitüntetése, Szarvas
Megkapta az OPSZ legmagasabb elismerését.
utcai székházában. – Sajnos nem akarnak az emberek ingyen dolgozni, nem szívesen vállalnak plusz munkát a város biztonságáért. Úgy tűnik, még mindig nincs benne a köztudatban, hogy polgárőrnek lenni egy társadalmi feladatvállalás, ezért nem jár pénz. Előfordul, hogy a jelentkezők első kérdése az: No mennyit fizettek? Amikor pedig megtudják, hogy csak Istentől várhatnak fizetséget, akkor sarkon fordulnak.

A polgárőrség sorainak frissítése, fiatalítása tehát komoly kihívás. Ami viszont a Szarvasi Polgárőr Egyesület technikai feltételeit illeti, Tusjak Tamás megfogalmazása szerint ebben topon vannak. Mint mondja, kevés önkormányzat van az országban, amely ilyen kitűnő feltételeket biztosít a polgárőrség számára.

– Két évvel ezelőtt alakította ki az önkormányzat ezt a rendészeti központot a Petőfi utcában. Itt kapott helyet a közterület-felügyelet, a térfigyelő kamerás szolgálat és a polgárőrség is. A város éves szinten 1 millió forinttal támogat bennünket, két gépkocsink fedett parkolóban van és az irodák rezsijét is az önkormányzat fizeti. Emellett az Országos Polgárőr Szövetségtől és a helyi vállalkozóktól, valamint az 1 százalékos felajánlásokból is kapunk támogatást, így összességében mintegy 4 millió forintból gazdálkodhatunk. Ebből legalább 1,2 millió forint megy el az üzemanyagra, a többi a gépjárművek fenntartására, egyenruhákra és egyéb felszerelésekre – összegezte az egyesület elnöke.

Polgárőrség, Szarvas, szarvasi porgárőrség, Szarvas
A szarvasi polgárőrök munkáját korszerű gépjárművek segítik. (Galéria)

Ami pedig a polgárőrök feladatait illeti, nos, azokból bőven akad Szarvason és Békésszentandráson is - utóbbi településen ugyanis szintén az egyesület tagjai látnak el szolgálatot. Az éjszakai járőrözések mellett biztosítják a különböző rendezvényeket, s a vízi színház nagyelőadásait. Ha kell, segítenek a tanyán élőknek a téli hidegben az élelmet, gyógyszert beszerezni. A külterületekre különösen nagy gondot fordítanak.

– Van néhány problémás góc a városban. Ilyen például a megújult városi strand, ahol sajnos rendszeresek a rongálások, sőt a kábítószer-kereskedelemnek is egyik helyszíne lett. Az autóbusz-pályaudvaron télen szintén gyakran felbukkannak a kábítószerezők. A nyaralóterületeken a csendháborítás, a játszótereken a randalírozás jelent gyakori problémát. Az utóbbi években szerencsére csökkent a besurranásos lopások száma – sorolja a tapasztalatokat Tusjak Tamás.

Csaknem negyedszázados polgárőri ténykedése során több emlékezetes esete is volt már. Rajtakapott az éjszaka leple alatt surranó kolbásztolvajokat, sőt olyan vállalkozó szelleműeket is, akik egy építkezésről igyekeztek éppen elvinni a gerendákat. Talált elkóborolt kisgyermeket és eltévedt idős embereket. S hogy mi motiválja ennyi esztendő elteltével is? Mindenekelőtt a tudat, hogy a város lakóinak szükségük van a polgárőrök munkájára. És persze az, ha megállítják az utcán és azt mondják: Köszönjük, hogy vigyáztok ránk! Szerencsére erre is akad példa.

Tusjak Tamás, Tusjak Tamás, Szarvas
Társaival együtt éjszakánként a város nyugalmára vigyáz, nappal pedig gyakran résztvesz a különböző rendezvények biztosításában. (Galéria)

Tusjak Tamás tagja a Békés Megyei Polgárőr Szövetség elnökségének is. Tevékenységét számos rangos díjjal ismerték már el. Négy évvel ezelőtt megkapta a Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet (Magyarországon a polgárőrségen belül ez a legmagasabb elismerés). Legutóbb, idén márciusban, az Országos Polgárőr Szövetség éves beszámoló közgyűlésén a Belügyminiszter által adományozott tárgyjutalomban (Seiko óra) részesült. Szarvas Város Barátainak Köre bronz emlékplakettel, az önkormányzat pedig Védelmünkért-díjjal ismerte el tevékenységét.