A hagyományt később fia vitte tovább, napjainkban pedig unokája, Benke Zoltán ápolja azt. Ő is azt vallja, amit egykor nagyapja: süteményt és fagylaltot is csak helyi alapanyagból, csak igazi gyümölcsből!

Benke Cukrászda, Benke Cukrászda, Szarvas
Ottjártunkkor Benke Zoltán éppen puncstortákat készített. Fotók: Such Tamás. (Galéria)

– Gyakorlatilag nagyapám sütödéjében nőttem fel, járni is ott tanultam meg – kezdi a visszaemlékezést Benke Zoltán, amikor leülünk beszélgetni az elegáns cukrászdában. Mint kiderül, útja mégsem volt olyan egyenes, előbb tett egy-két kanyart más iránybaBenke Cukrászda, Benke Cukrászda, Szarvas
A pultban bőséges a választék.
(mezőgazdaság), míg végül 1994-ben megnyitotta saját cukrászdáját (Süti bolt) a fürdővel szemben. Az ezredfordulón aztán átvette édesapjától az Arany János utcai cukrászdát. Három éve pedig a városközpontban lévő egykori Kiszely Cukrászdát is kibérelte, így Szarvason ma már két Benke Cukrászda várja az édességek kedvelőit.

– Amennyire lehet, igyekszem a családi hagyományokat követni. Az én üzletemben ma is ugyanolyan ízű a mignon, a franciakrémes és a habroló, mint nagyapám cukrászdájában volt. Csak helyi tojást, tejet és gyümölcsöt használok. Szeretném, ha az unokáim is megismernék azokat a finom ízeket, amelyek még nagyapám idejéből maradtak ránk – mondja Benke Zoltán. Hozzáteszi: a marcipánt, a Benke Cukrászda, Benke Cukrászda, Szarvas
Lánya cukorvirágot készít.
fondant és a fagylaltot is ő maga készíti. Utóbbihoz pedig saját készítésű gyümölcsvelőt használ, ehhez nyáron helyben vásárolja a friss gyümölcsöket.

– Lehet magyar alapanyagokból kiváló magyar fagylaltokat készíteni, nem kellenek ehhez sem ételfestékek, sem állományjavítók. A meggyfagylalt például a Nyúl-zugi cigánymeggyből a legfinomabb! Szerencsére ma már egyre többen odafigyelnek arra, hogy amit megvesznek, az egészséges alapanyagokból készüljön. Ráadásul, ha nem előregyártott, mesterséges porokat használok, akkor még olcsóbban is kijövök, igaz, lassabban és jóval több munkával – mondja.

Benke Zoltán bízik abban, hogy a családi hagyomány később sem szakad meg. Kisebbik lánya, Ivett ugyanis a nyomdokába lépett, ő is kitanulta a cukrász szakmát, s ma már együtt dolgozik édesapjával. Ottjártunkkor éppen színes cukorvirágokat készített egy esküvői tortára.

Benke Cukrászda, Benke Cukrászda, Szarvas
A szarvasi cukrász a fagylaltok készítéséhez is helyi alapanyagokat használ. (Galéria).