Mint mondta, tavaly 103 500 új HIV-fertőzést vettek nyilvántartásba. Pokrovszkij szerint 2016-ban valamelyes csökkent a megbetegedések növekedésének üteme, amely a korábbi években 10 százalék körüli volt.

Oroszországban 1987, vagyis a megfigyelés kezdete óta 1 millió 114 ezer emberi immunhiány-vírussal fertőzött embert regisztráltak, közülük 243 ezren meghaltak. A tavalyi év végén 870 952 fertőzöttet tartottak nyilván, ami a lakosság 0,6 százalékát jelenti, ám becslések szerint arányuk elérheti az 1 százalékot is.

Az akadémikus közölte, hogy tavaly a legtöbb megfertőződés nemi úton történt. A 30 éves orosz nők körében a HIV-fertőzés gyakrabban fordul elő, mint az azonos korú férfiaknál, mert ezek a nők idősebb partnerekkel létesítenek testi kapcsolatot. A férfiaknál a 35 és a 39 év közötti "a legszerencsétlenebb életkor".