A 2011-ben kötött hasonló együttműködés megújításáról és bővítéséről szóló okmányt május 17-én írta alá dr. Takács Árpád, a kormányhivatal főigazgatója valamint dr. Orosz Tivadar, az iparkamara elnöke.

Kormányhivatal, dr. takács árpád, Dr. Orosz Tivadar, Békéscsaba, 20170517
dr. Takács Árpád és dr. Orosz Tivadar

Dr. Takács Árpád arról beszélt, hogy 2011 óta jelentősen átalakult a kormányhivatal: több feladattal és hatáskörrel bővült, ennek következtében létszámilag és infrastrukturálisan is nőtt, időszerű és megkerülhetetlen volt hát az együttműködés megújítása. Stratégia értékűnek nevezte ezt az egységet és történelmi pillanatnak az aláírást. Azt mondta, a jövő az együttműködésben és a feladatmegosztásban van. Ők, a kormányhivatal, szakértelmükkel, szakszerűségükkel, gyorsaságukkal és hatékonyságukkal kívánnak hozzájárulni az összefogás sikeréhez.

Hozzátette: elengedhetetlen a közös nyelvezet kialakítása és az eljárások egyszerűsítése.

Dr. Orosz Tivadar is az egyik legfontosabb stratégiai partnerüknek nevezte a kormányhivatalt. Elmondta, hogy bár a partnerség már 2011 óta tart, ezzel a megállapodással kiterjed és kiteljesedik: olyan szemlélettel rendelkezik, mely a vállalkozókat segíti. Közös célnak tartja a paradigmaváltást, a bürokrácia leépítését.

Bmkik, dr. takács árpád, Dr. Orosz Tivadar, Békéscsaba, 20170517
Legyen gyümölcsöző az együttműködés!

Az együttműködési megállapodás célja, hogy a kamara és a kormányhivatal hozzájáruljon a megye gazdasági szereplőinak megerősödéséhez, a helyi vállalkozások stabilműködésének és fejlődésének elősegítéséhez.

Az együttműködés kiterjed a helyi és megyei foglalkoztatásra, az építőipari kivitelezői tevékenyégre, az építésfelügyeleti ellenőrzésekre és a munkaadók széles körű tájékoztatására. A fogyasztói jogok minél hatékonyabb érvényesítése érdekében együtt tesznek azért, hogy a Békéltető Testület ismertsége növekedjen.