Bagdi Árpád Gyula az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: két részmunkacsoportot állítottak fel, a polgári perrendtartással foglalkozó csoport előrébb jár a munkával, hiszen az arról szóló új törvényt már elfogadta az Országgyűlés. Terveik szerint nyár végére, legkésőbb szeptember végére elkészülnek a nyomtatványmintákkal, amelyeket országosan használnak majd a jövőben a bíróságok.

Hozzátette: az új büntetőeljárási törvényt még tárgyalja az Országgyűlés, ezért az azzal foglalkozó munkacsoport érdemben nem kezdte meg a munkát, bár jelenleg is dolgoznak a szabálysértési eljáráshoz kapcsolódó nyomtatványmintákon, sablonokon.

Az elnök kifejtette: a Gyulai Törvényszékre 2016-ban 41 971 ügy érkezett, míg 42 172-t zártak le. A peres ügyek kétharmada, míg a polgári ügyek 84 százaléka hat hónapon belül befejeződik, ami országosan egyedülálló. Ahogyan az is, hogy két évnél hosszabb ideje mindössze 24 ügy van folyamatban - tette hozzá.

Bagdi Árpád Gyula kiemelte, a büntetőügyek 70 százaléka, a polgári ügyek 90 százaléka az elsőfokú ítélet után jogerőre emelkedik, ami az ítéletek megalapozottságának mérőfoka.
A peres ügyek száma tavaly 2,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ami főként a devizaperek újraindulásának tudható be. A nem peres ügyek száma viszont 3 százalékkal csökkent, itt főként a migrációs helyzettel összefüggő kártalanítási eljárások érintették a törvényszéket. A határzár kialakítása miatt indult 1439 kártalanítási ügyet 2016 nyarára lezárták - mondta.

Bagdi Árpád Gyula arról is beszélt, hogy a Gyulai Törvényszék a Debreceni Egyetem jogi karának kihelyezett intézménye lett, Gyulán indult el 23 fővel a kriminalisztikai szakjogász képzés. A törvényszéki elnök reményei szerint ez segít a jogi egyetemmel nem rendelkező térség munkaerő-utánpótlásának megoldásában.

Hámori Attila, az Országos Bírói Tanács (OBT) tagja "imponálónak" nevezte a beszámolót. Kifejtette: az OBT évente 100-150 határozatot hoz, jelenleg az egyik legnagyobb munkájuk egy 2011-es igazságügyi minisztériumi rendelet módosításának elérése, amelynek az volt a célja, hogy nyitottá tegye a bírói pályát.

"Ez túl jól sikerült" - fogalmazott, hozzátéve, hogy így a hosszú bírósági gyakorlattal rendelkezők kerültek hátrányba.

Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke úgy fogalmazott: Gyula példát mutat és értéket teremt. A gyulait az ország legidőszerűbb bíróságának nevezte, ahol gyors, hatékony és megalapozott ítélkezés folyik.

Az új nyomtatványmintákkal kapcsolatban megjegyezte: "ez egy iskolát jelent" az ország számára.