A Katolikus Templomban tartott Ünnepi Szentmise után, a felújított Sétakertben Varga Gusztáv polgármester úr ünnepi beszédet mondott. A Hunyadi János Középiskola tanulói megemlékező műsorral tisztelegtek a hősök emléke előtt. Orbán Sándor plébános úr megáldotta az emlékművet, majd a műsor koszorúzással zárult.

I.Vh emlékmű  felújítás utáni átadása kép 3
Egymillió forintból újult meg az emlékmű.
Az I. Világháborús hősi halottak emlékműve 1 millió forint vissza nem térítendő támogatásból újult meg, a kovácsházi áldozatok nevei felkerültek az emlékmű oldalára. Az eddig ott lévő, a trianoni országcsonkításra emlékeztető táblák a sétakertben, az emlékmű közelében, egy külön alapzaton lettek elhelyezve, lehetővé téve a nemzeti összetartozásról való megemlékezést.

A hősök halhatatlan érdemeinek elismeréséül a hősök nevének jegyzőkönyvben történő megörökítése 2017. május 25-i testületi ülésen megtörtént. Albertus László a Mezőkovácsházai Városi Könyvtár igazgatója méltó, megemlékező beszéde után a Csanád Vezér Általános Iskola 7. osztályos tanulói, Festőné Szabó Erika tanárnő kíséretében felolvasták a 170 mezőkovácsházai és 81 reformátuskovácsházi hősi halottak neveit.

Sokan dolgoztak az emlékmű felújításáért: a kivitelezés Corvus-Cora Róbert -és csapatának-, valamint a Mezőkovácsházi Településgazdálkodási Kft. munkatársainak köszönhető, akik az emlékmű talapzatát, környezetét, és a parkot tették rendbe. Albertus László a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár intézményvezetője és Kálmán András Térségfejlesztési Menedzser elkészítették, gondozták a pályázatot. Kiss Ilona és a hivatal munkatársai felkutatták az elhunytak neveit. Csepreghy Elemér alpolgármester úr összefogta, koordinálta a munkát.