Szécsi-Varga Klári, az App Hungary Kft. kelet-magyarországi értékesítési vezetője elmondta, a májusi, békéscsabai, kimondottan jó hangulatú kerekasztal beszélgetés első etapja egy prezentáció volt, azt követően egy kötetlen párbeszéd zajlott – ahol minden kérdező megkapta a számára megfelelő választ... azaz, miért is jó egy mobil app.

Appok, appok, 20170607

Hozzátette, azonfelül több fronton találkoztak az elképzelések: számos cégvezető egymás tudta nélkül érkezett a programra, ezáltal elindult egy közös együttműködés; de érkezett olyan vezető is, aki a helyszínen talált magának munkatársat.

S lévén a kerekasztal beszélgetésekre

hasonló szemléletű emberek jönnek el, így stratégiai partnerségek születnek – tehát ez az esemény kapcsolatépítésre is kiváló.

Appok, appok, 20170607

- Több ezer forintot költesz naponta marketingre, de szinte meg sem hallják az ügyfeleid?
- Netán nagy a reklámzaj?
- Attól félsz, hogy üzeneteid a spam mappában landolnak?

A feltett kérdésekkel kapcsolatban június 13-án, kedden 9 órától a szegedi Classic Caféban megkaphatod a válaszokat.

További részletek ITT!