A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású válogatott a belgák és a franciák legyőzése, majd az elődöntőben az oroszoktól elszenvedett vereség után fölényesen, 45-28-ra verte a németeket a helyosztón.

Szilágyi, Szatmári és Gémesi lépett pástra a bronzmérkőzésen, s mindhárom magyar határozottan és eredményesen, szép akciókat bemutatva vívott.

Az első párban az egyéni döntő két résztvevője, a győztes Max Hartung és a második helyezett Szilágyi csapott össze, de ezúttal fordult a kocka, a kétszeres olimpiai bajnok 5-1-re lelépte ellenfelét. Utána ugyanezt tette Gémesi Benedikt Wagnerrel, majd Szatmári 5-3-ra verte Szabó Mátyást. Az első körben nagyon dinamikusan vívtak a magyarok, míg a németek - rájuk korántsem jellemzően - sokat bizonytalankodtak. A második fordulóra azonban valamelyest összeszedték magukat, többször is úgy tűnt, jelentősen felzárkóznak, asszók közben jó pár tus lemaradást ledolgoztak. Csakhogy előbb Gémesi, majd Szilágyi hozta ki döntetlenre a párharcát, Hartung, illetve Szabó ellen, Szatmári pedig csak eggyel kapott ki Wagnertől. Ez volt a magyarok egyetlen vesztett asszója a kilencből. Az utolsó három párban Gémesi és Szilágyi megint fölényesen nyert, s köztük Szatmári döntetlent ért el. Szilágyi és Gémesi plusz nyolcas, Szatmári pedig plusz egyes találati mutatóval zárt.

A kardcsapat a magyar küldöttség negyedik - egyben utolsó - érmét szerezte az Eb-n. Hétfőn Pusztai Liza harmadik lett a női kardozók mezőnyében, majd csütörtökön Szilágyi ezüstöt, a párbajtőröző Szász-Kovács Emese pedig bronzot nyert.

Eredmények (az Eb honlapjáról):
férfi kard, csapat:
-------------------
a 16 között:
Magyarország-Belgium 45-21
negyeddöntő:
Magyarország-Franciaország 45-41
elődöntő:
Oroszország-Magyarország 45-39
Olaszország-Németország 45-39
a 3. helyért:
Magyarország-Németország 45-28