Murvai Dáviddal (28 – közgazdász, kereskedő), a klub elnökével épp a „de"-ről beszélgettem.

Dávid echte szabadkígyósi. 11 évesen kezdett focizni Ekker Attilánál (Kígyós korábbi játékos-edzője, most a település öregfiúk csapatában domborít). Közben, ahogy nőtt, fokozatosan jöttek a sikerek: megnyerték a megyei serdülő, ifjúsági és a felnőtt I. osztályt is kétszer – a legutóbbi bravúr három éve történt.

Te is játékos-edző vagy?
Nem, csak játékos-elnök; Pozsika (Pozsár Gábor, korábban az Előre NB I-es keretében is aktív volt) a tréner.

A közgazdász végzettségedből kifolyólag esett rád a választás?
Alapvetően nem volt senki, aki elvállalja ezt a posztot, és mivel nem szerettem volna veszni hagyni pár barátom hosszú évek alatt felépített munkáját ezért, úgy döntöttem, tovább csinálom. Ehhez szükség volt arra is, hogy a csapattársaim mögém álljanak, és együtt, közösen dolgozzunk tovább. Jelenleg azonban úgy állunk, hogy a következő szezonban már nem lépünk pályára; tulajdonképpen a kupagyőzelem a hattyúdalunk volt, már-már mesébe illő búcsú.

Szabadkígyós - Murvai Dávid kupával, murvai dávid, Békéscsaba, 20170619
Dávid a kupával pacsizik (Fotók: BMSE/Nagy Marcell)

De nem temetni jöttem.
Egy kis településről van szó a befejezett bajnokság legkisebb településéről... Most ketten visszavonultak, egy társunk pedig eligazolt nálunk jobb feltételeket biztosító csapathoz, így 11-en maradtunk.

Akkor cserék sincsenek.
Nincsenek. Legalább 6-7 játékost kellene igazolnunk, ahhoz, hogy folytassuk, de a költségvetésünk ezt nem teszi lehetővé, így felelőtlenség lenni elvállalni újra az indulást.

Eddig mi tartotta egyben a csapatot?
Hát nem a pénz! A csabai, gyulai barátainknak nagyon tetszettek a jó körülmények...

???
Tulajdonképpen optimálisnak tartották a környezetet: a pályát, a szép öltözőt stb. És a fél-profi, profi múltjuk után itt akartak levezetni Szabadkígyóson, ahol azért még mindig meg kell feszülni a jó eredményért hétről hétre. Azonfelül közel vagyunk Csabához és Gyulához is, és ami nem utolsó remek a hangulat. És ezt ők pedig díjazták, emiatt ingyen jártak át. (Közben körbenézek az öltözőben, és megakad a szemem Futaki Krisztián, szintén ex-előrés nevén – S. T.)

Krisztián még 85 évesen is tolja?
Persze, még most is játszik, rettegnek is tőle a támadók mind a mai napig. Mellette itt van Ferenczi Attila, Cseke Tomi, az említett Pozsi. Ugye kezdetben az alapcsapat szabadkígyósi volt, majd a szint növekedésével egyre több, kiöregedett, volt NB-s barátunk – akik a futballt már be akarták fejezni – csatlakozott hozzánk, beilleszkedtek, jól érezték magukat, elfogadták az értékrendünket, és nem utolsó sorban az utolsó leheletükig küzdöttek minden egyes meccsen. Bizonyítva azt, hogy nem csak lötyögni érkeztek és jöttek a sikerek.

Szabadkígyós - Futaki Krisztián a levegőben, futaki krisztián, Békéscsaba, 20170619
Öreg csávó, nem vén csákó (Fotók: BMSE/Nagy Marcell)

Ez érdekes, mert a baráti csapatok általában kispályáznak, és mondjuk, vasárnap délelőttönként a 2-es suliban derbiznek. Gondolom, vérzik a szíved.
Nem tudunk mást csinálni.

Pont.
Maradnak a gyerek, és a lassan – a napokban rendezik az utolsó bajnokit –, a kétszeres megyei bajnok öregfiú csapat.

Számomra az mindig is érdekes volt, hogy általában egy osztállyal feljebb vagytok a nagyobb lélekszámú Újkígyósnál.
Gyakorlatilag, aki ott ügyes, az nálunk focizik. Sőt, a nagyrészük már itt nevelkedett. Az egyik újkígyósi barátomat például Angliából repítettük haza a megnyert kupameccsre.

Ki ő?
Burkus Robi. Összedobtuk neki a repülőjegyére a zsetont. Csütörtök éjjel kimentem érte a reptérre, pénteken volt a meccs, majd kedden visszarepült.

Remek sztori.
Sok ilyen játékosunk van, aki ide van igazolva, de nincs itthon. Sajnos az 1984-90 közötti korosztály nagy része külföldön vagy Budapesten él.

Te nem is tervezted, hogy dobbantasz?
Hál' istennek, úgy alakult, hogy maradtam.

Szabadkígyós foci csapata, szabadkígyós, Békéscsaba, 20170619
Egy jó csapat marasztaló erő (Fotók: BMSE/Nagy Marcell)

Mi marasztalt?
Szeretek itt élni, de nem csak ezen múlik. Az élethez alapvetően szerencse is kell.

És ha mindenki elmegy, ki marad itt?
És ki szül gyerekeket? De ezzel a problémával nem csak mi küzdünk sajnos...

Nos, ha jönne egy vastag táskás fazon, és azt mondaná, hogy gyerekek...
Akkor nagyon vastag táskával jöjjön!