Eddig is sokszor lehetett már hallani, hogy történelmi fordulópontnál áll az autóipar, és a forradalmi változásoknak – vagyis az elektromos autók fejlesztésének – köszönhetően egy egészen új korszak veszi hamarosan kezdetét. Úgy tűnik, elérkezett a sokat emlegetett fordulópont, a Volvo ugyanis bejelentette, felhagy a csak belső égésű motorral szerelt autók gyártásának.

Az Engadget beszámolója szerint a cég vezetése bejelentette, a 2019-től érkező valamennyi modellje elektromos vagy hibrid hajtást kap majd. Ezzel ők lesznek a világon az első olyan nagy autógyártó cége, amelyik ezt meglépi. Håkan Samuelsson, a cég vezetője szerint a 2019 előtt piacra dobott, belső égésű motorral szerelt autókat továbbra is gyártani fogják, azokat azonban lassan kivezetik a piacról.

A Volvo 2019 és 2021 között öt elektromos meghajtással szerelt járművet fog piacra dobni, 2025 végére pedig egymillió ilyen autót akarnak értékesíteni.

Forrás: hvg.hu