Milyen félévet zárt a kormányhivatal?
Mozgalmas, tartalmas munkával...

Azt hittem, azt a választ kapom, hogy jót.
Szóval... (nem mérgesen) mozgalmas, tartalmas munkával teli időszakot zártunk. Egyrészt volt egy hatásköri átrendeződés: megerősödtek a járások, amely maga után vonta a szervezetek átalakítását is. Itt lecsökkent a főosztályok száma, a járásoknál viszont nőtt a létszám; megjelentek a megyei szintű hatáskörök – a kár agrártámogatások, a környezetvédelem ügyében, de a fogyasztóvédelmi kérdések is a járásokhoz kerültek. Ami azonban könnyebbség, hogy a családi gazdaságokkal, az őstermelőkkel kapcsolatos ügyeket többen a lakóhelyükhöz közelebb intézhetik.

Dr. Takács Árpád, dr. takács árpád, Békéscsaba, 20170711
Dr. Takács Árpád
Megkötöttük azokat az együttműködési megállapodásokat a szakmai szövetségekkel, kamarákkal, melyek egy gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé akár a kiemelt beruházásoknál, akár a mindennapi ügyekben. Azonfelül egységes jogalkalmazást biztosítottunk a gyámhatósági ügyekben, a hatóságellenőrzések vonatkozásában. Július 1-étől újabb jogszabályváltozások történtek: a családtámogatás egyrészt átkerült a gyulai járásra – így nem kell átjárni Békéscsabára. És nem utolsó, hogy tavaly az első félévben 519 ezer ügyfél vette igénybe a szolgáltatásainkat, idén már 567 ezer.

Ez komoly létszámemelkedés.
Ez részben a bürokráciacsökkenésnek is köszönhető: hiszen ingyenessé vált a 18 év alattiak személyi igazolvány igénylése, a 65 év felettiek útlevél kérelmezése, vagy a CSOK-kal való otthonteremtés igazolás kikérése is – amely azt mutatja, hogy aktívak az állampolgárok, és jól értékelik a kormány munkáját. Alapvetően csökkentek a panaszok száma – egy kézen meg lehet számolni ennyi ügyfélnél –, míg nőtt az ügyfél-elégedettség.

Domokos anikó kormányhivatal, domokos anikó, Békéscsaba, 20170711
Domokos Anikó
Mi az, amire a legbüszkébb?

Az egyik, hogy sikerült az egységes módszertant megvalósítani: ugyanolyan módszerrel, ugyanolyan iratminta alapján, ugyanolyan rendben dolgoznak a kollégák Szarvason, Gyulán, Mezőkovácsházán és Békéscsabán. A másik a gyermekvédelmi, gyámügy protokoll, amely országos szinten is egy előremutató kezdeményezés – ebben ügyészség, rendőrség, családsegítők, önkormányzatok vettek részt. A harmadik etap, hogy megkezdtük a fölkészülést az új közigazgatási rendtartásra: egy koncentrált, egységes, professzionális közigazgatásra törekszünk a jövőben.

***

A sajtótájékoztazó végén a kormánymegbízott elbúcsúztatta Domokos Anikót, az intézmény szóvivőjét, aki az elkövetkezendő időszakban egy elnyert ösztöndíj kapcsán Temesvárra költözik.