A 41 éves Benjamin Stimsonnak a manchesteri koronabíróság végzése alapján öt évet és négy hónapot kell rács mögött töltenie.

Stimsont a brit terrorellenes törvények alapján, terrorcselekmények elkövetésére irányuló szándék, illetve terrorcselekmények előkészítésének vádjával fogták perbe hazatérése után, és a tárgyaláson el is ismerte a terhére rótt bűncselekményeket.

Stimson 2015 augusztusában utazott Moszkvába, majd onnan Ukrajnába, ahol - a határ illegális átlépése után - csatlakozott az oroszpárti fegyveres csoportokhoz.

Még annak az év novemberében hazatért, és azonnal őrizetbe vették, amint megérkezett a manchesteri repülőtérre.

Az eljáró bíró az ítélet indoklásában hangsúlyozta: jóllehet Stimson senkinek nem okozott fizikai sérülést, de puszta jelenlétével és csatlakozásával is segítette az ukrajnai lázadó milíciákat.

A bíró kiemelte azt is, hogy Stimson nem vall szélsőséges nézeteket, és megbánta cselekedetét, az pedig "túlzás, sőt a fantázia birodalmába tartozik", hogy "harcosnak" állította be magát.

Stimson Facebook-oldalára olyan képeket posztolt saját magáról, amelyeken katonai egyenruhát viselt és egy AK-47-es gépkarabélyt tart a kezében.