A szervezet keddi, MTI-nek küldött közleménye emlékeztet: március óta tiltakoznak magyar kezdeményezésre, a kelet-európai fuvarozók az őket hátrányosan érintő nyugat-európai szabályozás ellen.

Többek között hatályba lépett Németországban egy újabb jogszabály, amely szerint a fuvarozóknak pihenőidejüket kötelezően szálláshelyen kell letölteni, nem pedig a kamionban, ami jelentős költségnövekedéssel jár.

A nyugat-európai hatóságok mindezen túl a kelet-európai fuvarcégek alkalmazottaitól országonként különböző igazolások - egyebek közt munkabér-igazolás vagy munkaszerződés, társadalombiztosítási igazolás, bérjegyzék - bemutatását követelik meg az adott nemzet nyelvén, illetve kiküldetésnek minősítve a munkavégzésüket az adott ország minimálbér-szabályainak alkalmazását írják elő.

Nagy összegű bírságokat is kiszabnak a vállalkozásokra. Az érdekképviseleti szervezetek szerint az uniós kiküldetési irányelv alkalmazása a közúti ágazatra protekcionista, és a korábbi uniós tagországok piacait védi.

A NiT Hungary levélben fordult a magyar miniszterelnökhöz, aki Emmanuel Macronnal tárgyal majd a fuvarozókat is érintő jogszabályokról. A francia miniszterelnök korábban azt ígérte, figyelembe veszi majd a Franciaországban dolgozók bérének méltányos szabályozását.

A V4-ek döntése szerint a magyar miniszterelnök kapott tárgyalási mandátumot a kiküldetési irányelv, vagyis a kelet-európai munkavállalókat érintő uniós szabályokról való egyeztetésre.

Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára Orbán Viktorhoz címzett levelében kérte a miniszterelnököt: vegye figyelembe, hogy bizonyos uniós tagországok, piac visszaszerzési szándékkal hozott szabályai teljesíthetetlenek a magyar kamionosok számára, és kétségessé teszik a magyar fuvarozó vállalkozások sorsát.

Az úgynevezett erős uniós országok célja vélhetően a saját fuvarpiacuk erősítése, és a kelet-európai versenytársak kiszorítása.

Közölték: a francia miniszterelnök majd csak szeptemberben érkezik Budapestre, a tárgyalás menetrendjét már augusztus folyamán egyeztetik. Sikeres megállapodás esetén a szeptemberi csúcstalálkozó eredményét októberben közösen tárják majd a többi uniós tagország elé.