Siklósi István, Mezőberény polgármestere szerint a települések döntő többségét alapvetően a pályázatok tartják lázban… Azonban a Terület- és Területfejlesztési Operatív Program (TOP) eredeti menetrendjéhez képest jelentős késés van.

Mi lehet a késés oka?
Nem tudom. Természetesen nagyon várjuk ezeket a forrásokat, amelyekből jelentősen profitálhatnánk.

Mekkora összegről van szó?
1,8 milliárd forint értékű pályázatot adtunk be tavaly a TOP-ba.

Siklósi István, siklósi istván, Mezőberény, 20170226
(galéria)
Első blikkre az 1,8 milliárd elég soknak tűnik.

Valóban, egy ekkora település életében hatalmas előrelépésről lenne szó. A pályázatok első helyén az ipari terület kialakítása áll, amelyet bármikor ki tudnánk ajánlani az ide érkező cégeknek.

Milyen vállalkozások jönnének?
Négy céggel van előzetes szándéknyilatkozatunk, megállapodásunk: egy helyi, egy külföldről hazatelepülő és két vidéki vállalkozással. Illetve azóta már többel is tárgyalásban vagyunk; például egy gombatermesztő üzemmel.

A gomba most egyre népszerűbb a hazai gasztronómiában.
Valóban. De visszalépve a pályázatokhoz, egy éve elfogadtunk a Mezőberényben élni, élni Mezőberényben című programot – (ITT vannak a részletek). Ehhez kapcsolódva van egy ösztöndíjprogramunk is, amely kapcsán javulhatna a vállalkozók szakember-ellátottsága.

Miközben itt „csak" gimnázium van. Nyilván az új mesterségek új szakirányt szülnének.
Elsősorban a 18-30 év közötti korosztályra gondoltunk, de amikor megkezdtük az egyeztetéseket a vállalkozókkal, fölmerült, hogy miért akarjuk ebből a történetből kizárni a 40 felettieket. Hiszen mindenki érdeke, hogy a munkatársak folyamatosan fejlődjenek. Most egyébként két olyan pályázaton dolgozunk, amely humán oldalról segítheti a munkahelyteremtést.

Siklósi István, siklósi istván, Mezőberény, 20170226
(galéria)
Az egyik EFOP-os (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) pályázat a humánerőforrás fejlesztésére jönne létre. Ebben hat település dolgozik együtt: Békés, Kondoros, Köröstarcsa, Kamut, Murony és mi. Mezőberény konzorcium vezetése mellett valósulna meg ez a projekt, amely többek között képzések szervezéséről szólna.

A másik EFOP-os pályázat az Esély Otthon címmel fut – általa lakások felújításával, ösztöndíjpályázattal, lakhatási támogatással és egyéb más elemekkel tudnánk segíteni a helyben élőket, itt letelepedni vágyókat .

Kik maradnak itthon? Mi a motivációs erő?
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél jobban ide tudjuk kötni a fiatalokat a városhoz. Egyedül nem megy: azaz az önkormányzat csak segítheti a munkahelyteremtést és a letelepedést. Kellenek hozzá jól prosperáló vállalkozások, munkahelyek, lakhatási feltételek, kellenek a civilek, a minőségi szolgáltatást nyújtó intézmények és sok minden más.

A '90-es évek elején a fővárosban diplomázó békésiek nagytöbbsége „fent" maradt. A követező generáció már külföldre ment. Oda megyünk lakni, ahol tejet kapni.
Aki elmegy, ezt azzal magyarázza, hogy kevés a lehetőség, aki marad, annak pedig olyan motivációja van, amit nem biztos, hogy szavakba lehet önteni, de... az talán a mezőberényiség...

Egy csomó emóció – szülők, barátok, utcák, szerelmek stb. – miatt azt mondják, hogy „igen, itt jól érzem magam!". Ezen próbálunk segíteni. Például egy másik EFOP-os pályázat egyik része, hogy közösségi szervezőt alkalmaznánk, mert az idősebbeknek sokkal több programlehetőségük van, mint a fiataloknak – így legfőképp őket kellene megszólítani. Kiemelt célunk, hogy fiatalokat hozzunk haza, akik megtalálhatják itt a számításaikat, akik ez által gyökeret verhetnek abba a földbe, amelyből elindultak.

Petőfi mellszobor - Berényben, Petőfi Sándor, Mezőberény, 20170226