A két vállalkozás között 2001 óta kiváló kapcsolat pulzál. S mielőtt belemennénk a dolgok sűrűjébe, érdemes az UNIT szó eredetével foglalkozni. Ugyanis az unit az angol szótár szerint egységet jelent, de ebben az esetben az UNIT annyit tesz, mint UNgaria és ITalia fúziója.

Szabó Gyula - csaba talk és Marco Cavelli, Csaba Talk Kft, Sarkad, 20170811
Szabó Gyula (b) és Marco Cavelli (galéria)

Miért épp Gyuláékat választottátok?
Marco: Mert szimpatikus, és nagyon drága ember.
Beáta: Ráadásul a két cég párhuzamosan fejlődött; már a kezdetekkor velük kezdtünk.
Gyula: Annak idején két ISDN-vonalat vettetek, amit mi állítottuk be.
Beáta: Közben kiderült, nekünk kell Olaszországgal egy közvetlen telefonvonal is, annak is működnie kellene.
Gyula: És a mögöttünk álló bő másfél évtizedes időszak alatt folyamatosan fejlesztettünk. A kezdet kezdetén Beátáéknak csak néhány számítógépük volt... később nagyobb telefonalközpont, strukturált hálózat, azt követően a vezeték nélküli hálózat került kialakításra.

Most mit szereltetek fel?
Gyula: Néhány éve építettünk egy kamerarendszert, amit most lecseréltünk: egy Full HD-s kameraképeket rögzítő rendszerre, 22 kamera van kiépítve a telephelyen.
Beáta: Elsősorban vagyonvédelem miatt.
Gyula: Az a baj, nem baj, hogy itt fémcipzárt – melynek sárgaréz az alapanyaga – is gyártanak.
Beáta: És az egyik hétvégén, egy kisteherautóval közel 1200 kilónyi réz-hulladékot akartak meglovasítani. Így egyértelmű volt, hogy fejlesztünk.
Marco: A régi rendszerrel nehezebb volt beazonosítani az arcokat.

Marco Cavelli - unit c&c kft., Marco Cavelli, Sarkad, 20170811
Marco egy Csaba, pardon egy Inter zászlóval (galéria)

Meglettek a behatolók?
Beáta: Meg.
Gyula: Kívül-belül, a potenciális pontokon helyeztük el a kamerákat, ahol jól követhető minden nemű mozgás nyomvonala.
Marco: Alapvetően nem sok pénzről van szó, mert a zipzár nem drága, csak nem lenne jó kiesni a termelésből.

***

(Hamarosan bővebben értekezünk az UNIT C&C Kft.-ről.)

Ha ön is szeretné cégét vagy otthonát védeni fejleszteni, az keresse fel a Békéscsaba, Gyóni Géza u. 6. szám alatti Telemax Szaküzletet.
A telefonszám: (66) 442-755.
Gyengeáram az erősségünk!