Előzményként el kell mondanom, hogy mostanság kiemelt hobbiként, már-már hivatásszerűen gyártom otthon a bútorokat, kerti és udvari berendezési tárgyakat raklapokból és mindenből, ami az udvaron a szemem elé akad, vagy megmozdítja a fantáziámat.

Layer kft börze, layer kft., építőanyag börze, Szeghalom, 20170811
Alkudozzunk mindenfélére
Most éppen egy kerti ruhaszárító projekten ügyködtem, amikor ráébredtem, hogy az a festék, ami otthon van, nem lesz elég, legfeljebb csak az alapozáshoz.

Ekkor jutott eszembe, hogy nemrég olvastam a Layer Kft. akciójáról, amely szerint – és most idézek – „ha olcsón szeretne raktári készleten lévő árut beszerezni, éppen felújít, vagy átalakít, vagy csak szeret válogatni, kutakodni, jöjjön el hozzánk, garantáltan kincseket talál.”

Nos, egy Kincsesnek ez már felhívó keringőre. Bepattantam a járműbe, és már robogtam is ki a telephelyre, hátha találok magamnak egy jóféle barnát.

Amikor kiértem, már nehányan ott böngésztek a mindenféle kipakolt áru között. Kinek burkoló kellett, kinek festék. Én, mint az előzményekből kiderült, az utóbbiak közé tartoztam.

Rá is közelítettem Palira, aki rögtön útba is igazított, mondván, hogy ha jól emlékszik, a keresett színből is találok az udvarnak azon a részén.

Én el is indultam a mutatott irányba, és néhány doboz megforgatása után már ott is volt a kezemben egy selymes fényű gesztenyebarna, aminek rögtön meg is örültem.

Layer kft börze, layer kft., építőanyag börze, Szeghalom, 20170811
Valahol ott van az én festékem is
A börze felhívásában az szerepelt, hogy ALKUDNI KÖTELEZŐ, így megkérdeztem, hogy működik ez, mert megvallom őszintén, nem vagyok egy gyakorlott alkudozó.

Megtudtam, hogy a dobozon található összeg a bolti ár, és kellően ügyes vagyok, jóval olcsóbban is elvihetem. Na, én nem vagyok kellően és túl ügyes, de így is kb. jó negyven százalékkal olcsóbban jutottam hozzá a festékhez, és széles mosollyal a számon térhettem vissza az ecsetemhez és a ruhaszárítóhoz, amely remélem, hogy néhány sor festék után hamar szolgálatba is állhat, és ebben a rekkenőben pillanatok alatt meg is száradnak rajta a kiaggatott ruhák.

Nos, én így jártam, és jól jártam a Layer Kft. börzéjének, és biztatok mindenkit, hogy nézzen ki, és ne csak a boltba, hanem hátul az udvarra is, ahol a börze van, mert lehet, hogy tényleg talál magának valami kincset, méghozzá baráti áron.

Az építőanyag börze egyébként augusztus 11-én 8-17 óráig, míg 12-én szombaton délig tart. Érdemes élni a lehetőséggel.