Sztrájk béníthatja meg a Tescót teljes működését szeptember elején, ha a társaság vezetése nem fogadja el a dolgozók követeléseit – írja a Magyar Idők az után, hogy csütörtökön sztrájkbizottság alakult az áruházláncnál. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) által irányított törvényes tiltakozáshoz a 216 hazai Tesco-üzlet 80 százalékának teljes állománya, illetve a gyáli és a herceghalmi logisztikai központok, továbbá az ­online szolgáltatás munkavállalói csatlakoztak. A dolgozói állomány határozatlan időre szóló teljes munkabeszüntetést hirdethet.

A lapnak Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke elmondta: a fizikai dolgozók munkakörülményeinek érdemi javítására, leterheltségük csökkentésére, illetve a foglalkoztatással kapcsolatos hiányosságok megoldására, továbbá az alapbér versenyképes emelésére irányuló demonstrációk mind ez idáig nem vezettek eredményre. Legutóbb július elején tüntettek a dolgozók. Mostani követeléseikről pénteken hivatalosan is tájékoztatták a Tesco vezetőségét a követelésekről.

Azt kérik, hogy szeptember 1-jétől a Tesco valamennyi munkavállalója esetén az idei és a tavalyi évhez képest a vállalati bértömeg növekedésének éves szintje érje el a 25 százalékot, illetve hogy valamennyi áruházban emeljék meg 15 százalékkal a rendes létszámot, hogy biztosítani lehessen az arányos munkaterhelést, és vissza lehessen szorítani a túlóráztatást. Azt is elvárják, hogy a társaság korszerűsítse a munkavégzés eszközeit, és hogy korlátozzák a kölcsönzött létszámot (például az alkalmi diákmunkásokat).

Forrás: hvg.hu

További részletek a Magyar Időkben.