A Lencsési szívében 1991 óta pulzáló kulturális intézmény, épp a 25. elő augusztus 20-ai rendezvényét prezentálta a kisvárosnyi lélekszámú lakótelepieknek; az első Szent István Napi 1992-ben volt, és azóta is folyamatosan nagy az érdeklődés.

Csorvási mazsorettek - lencsési, lencsési közösségi ház, Békéscsaba, 20170820
Annyira szép, hogy már giccs (galéria)

S a „miben más a 2017-es, mint a tavalyi?", fráziskérdésre leginkább a „semmiben!" választ adhatnánk/kaphatnánk, ugyanis épp az állandóság a program sava-borsa. Pontosabban a gerinc (csorvási fúvósok & mazsorettek, Fitdance Center, szabadtéri játékok stb.) stabil, a fellépők 60 százaléka (helyi, Békés megyei és országos, nemzetközi előadók) pedig változó. Idén Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie, a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál győztese domborított.

A rendezvény előtt Takács Pétert, a Lencsési Közösségi Ház vezetőjét faggattam (röviden):

Hogy sikerült ismét egy Eurovíziós ászt meghívni?
Freddie-t még tavaly, a fesztivál előtt szerződtettük le – számítottunk arra, hogy a tavalyi, nemzetközi megmérettetést követően növekedni fog az országos ismeretsége, és azzal is tudtuk, hogy idén már nem tudtuk volna meghívni.

Dr. ferenczi attila (b) és takács péter - lencsési, takács péter, Békéscsaba, 20170821
Dr. Ferenczi Attila (b) és Takács Péter

Most már az Eurovíziósok szereplése is hagyomány lett: Wolf Kati, ByeAlex, most meg...
Három a magyar igazság! Mindketten nagy sikert arattak; sőt, Wolf Katira rengetegen jöttek ki a városból is. Azonfelül idén a népi jelleget a békési Belencéres Néptáncegyüttes, a gyulai Téglás zenekar képviselték. 22 órakor pedig a mindenki által nagyon várt tűzijáték lesz, előtte pedig a lakótelep részönkormányzat vezetője, dr. Ferenczi Attila mond ünnepi beszédet.

***

És akkor Freddie:

azt már megtanultam, hogy csak óvatosan az ítélkezés kifejezéssel, és próbálom ezt betartani, és mégis nem egyszer aknára lépek...

Mivel ritkán nézek tévét (tudom, mindenki ezt mondja), így Freddie eurovíziós tündöklését kevésbé követtem. Persze, mint magyar, örültem volna, ha jobban szerepel. Azt követően max. egy számát hallom az FM-en és ennyi. És amikor megtudtam, hogy az ünnepélyen ő lesz a sztár, csak biccentettem.

De ez az ÉLŐ (szomorú, hogy ezt nagybetűvel kell leírni) koncertje rém meggyőző volt: professzionális, de mégis némileg koszos muzsikára (mert ÉLŐ volt) egy hatalmas sóóó-t tolt Gábor, azaz Freddie. Egyszóval bitang jó murit kreáltak. Csak kár, hogy a playback huszárok sokkal olcsóbbak.

Freddie, Freddie, Békéscsaba, 20170820
Gurult a munka (galéria)

***
A továbbá az utóbbi években a rendezvény szerves részét képezi a Lencsési legvirágosabb kertje, balkonja című pályázat eredményhirdetése. 2017-ben ők a helyezettek:

I. Virágos balkon és ablak kategória:
1. Gál Lászlóné
2. But János
3. Bencsik-Hidvégi Bettina
Különdíj: Hrabovszkiné Sóki Mariann, Kovács Flóra

II. Virágos előkert kategória:
1. Szaszák Györgyné
2. Radnai Józsefné
3. Pató Istvánné
Különdíj: Feigl Miklósné, Pribojszki Györgyné, Gyöngyösi Jánosné, Hurgulyné Kis Marianna

III. Közterületen kialakítandó virágoskert kategória:
Zöldovi, Manóvár Óvoda, Napsugár Óvoda, Lencsési Fiókkönyvtár