A kormányzat célul tűzte ki a jó állam megteremtését és fenntartását - fogalmazott köszöntőjében dr. Krizsán Anett, aki szerint a kormányablakok legfontosabb feladata az ügyfelek hatékonyabb és gyorsabb kiszolgálása egy helyen, azaz a közigazgatás ténylegesen ablakot nyitott az emberek, az ügyfelek felé.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő szerint a közigazgatás átalakítása 2010-ben elodázhatatlan volt és az elmúlt hét esztendőben komoly fejlődési pályát írt le ez a folyamat, ami még közel sincs a végén. A jövőben is nyílnak kormányablakok országszerte, hogy még közelebb hozzák az ügyek intézésének lehetőségét az állampolgárokhoz. Az országgyűlési képviselő szerint a kormányablakok legnagyobb vívmánya, hogy egy helyen, hozzávetőleg 1500-féle ügyet lehet elintézni.

Azt már Czeglédi András osztályvezetőtől tudtuk meg, hogy a sarkadi kormányablakot hetente öt - hatszázan keresik fel. Az ügyfelek azonban nemcsak sarkadiak, szép számban érkeznek a sarkadi kistérségből, a környező településekről, sőt a határon túli magyarok, többnyire a Nagyszalonta környékén élők is itt intézik az ügyeiket. Napjainkban a sarkadi kormányablak kilenc kollégájához fordulhatnak az ügyfelek segítségért, a leggyakoribb ügyek a személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, gépjárművekkel kapcsolatosak, ám sokan nyugdíj vagy szociális ügyek miatt is felkeresik a kormányablakot.