A Települési Értéktár Bizottság javaslata alapján korábban már a Famíliatészta Kft. nyolctojásos száraztésztái felvételt nyert a megyei értéktárba, most pedig a Mezőberényben született Orlai Petrics Soma életműve nyert felvételt. A város standján így kerülhetett bemutatásra a két érték. A Megyei Értéktár Bizottság elnökétől, Zalai Mihálytól Siklósi István polgármester és Körösi Mihály Értéktár Bizottság elnöke vehette át az okleveleket.

Megyenapon Mezőberény, Mezőberény, 20170902

A város kiállításán Körösi Mihály TÉB elnök, Kovácsné Nagy Krisztina TÉB tag, a Famíliatészta Kft. marketingvezetője várta az érdeklődőket és mutatta be a felvett értékeket. A gyermekeket játékkal várták a standon és helyi értéktáras termékkel, a kojak nyalókával jutalmazták az résztvevőket. A Megyenapra meghívást kapott a Német Hagyományápoló Egyesület is. Savanyúmártásuk és a táncegyüttesük is megérdemelt dicséretet kapott.
Köszönet a mezőberényi értéktár ajánlásait készítőknek és mindazoknak, akik munkájukkal gazdagítják a város értéktárát.