Dr. Fekete Nándor orvosként is bebizonyította, hogy ez működik, a vizsgái előtt is imádott sportját, a labdarúgást hívta segítségül. A fiatal sportbarát tragikus vonatbalesetben vesztette életét orvosi diplomájának átvétele után nem sokkal, lendületét, terveit, álmait szakítva ketté. A Mezőberény Fekete Nándor, dr fekete nándor emléktorna, Mezőberény, 20170909
család, a barátok feladata maradt, hogy méltó módon, sporttal, sportszerűen emlékezzenek. A labdarúgó tornát immár 3. éve szervezi a család és a Gyermek FC, barátok, önkéntesek támogatásával. Harmadik éve Nándi születésnapjához közel eső szombati napon - idén 2017. szeptember 9-én. Barátai ezen a napon Nándi kedvenc, 11-es mezében játszottak, léptek pályára.

A Városi Sportpályán több százan vettek részt a megnyitón és emlékeztek a névadóra. Siklósi István polgármester köszöntötte a jelenlévőket, a csapatokat és kiemelte, fontos, hogy a jelenlévő gyermekeknek soha ne kelljen megtudniuk, hogy ez a nap a felnőtteknek nem csak a labdarúgásról szól.

Dankó Béla országgyűlési képviselő a labdarúgás megyei képviselőjeként a példamutatást emelte ki és azt, hogy ennyi sportbarát eljött, hogy sporttal, a játékkal emlékezzenek az elvesztett barátra.

Mezőberény Fekete Nándor, dr. fekete nándor emléktorna, Mezőberény, 20170909

Dr Borbély Zoltán, az MLSZ alelnöke kiemelte, hogy a torna arról is szól, hogy Nándi derűje itt van velünk a játék közben, a pályán, a szülők, a barátok emlékeiben. Kajlik Péter a Gyermek FC részéről megköszönte a csapatok részvételét, kiemelve az Arad csapatának sportszerűségét, mellyel a tornán való szerepléshez álltak. Ő maga is elmondta beszédében, hogy sok idő eltelt a tragédia óta, de még mindig csak a tényekkel lehet szembenézni, felejteni nem lehet. Fontos a torna, mert a család, a barátok így nem csak az elmúlásra, hanem a jövőre is emlékeznek. A család részéről Dr. Fekete Csongor, Nándi testvére nyitotta meg a tornát. El-elfúló hangon, szeretettel méltatta Nándit, a vidám, derűs sportembert, aki, mint mondta, az emlékezés formájánál egészen biztosan a focihoz adná a nevét. Megköszönte a család nevében az Mezőberény Fekete Nándor, Mezőberény, 20170909
összefogást, a sok-sok ember segítségét, támogatását és sportszerű versenyt kívánt. A rendezvényt megtisztelte Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Szováta volt polgármestere és Szpisják Zsolt is. Fülöp Zsolt, Szováta polgármestere levélben kívánt sportszerű játékot. Az édesanya, Dr. Hegyi Ibolya legnagyobb meglepetésére középiskolai osztálytársai is ellátogattak a rendezvényre és hosszú utat megtéve támogatták ezen a napon.

A tornára 8 csapat kapott meghívást. Ovifoci és  nosztalgiamérkőzés is tovább gazdagította a nap programját. A csapatok: Békéscsaba, OMTK ULE, Atletico Arad, Marosvásárhely, Gyermek FC, Szováta, Újpest FC, Székelyudvarhely. A tornán résztvevők jó hangulatú mérkőzéseket láthattak, ügyes fiatal focistákat, akik a jövőt jelentik. A Dr. Fekete Nándor Emléktornán nem lehet nem elolvasni, meghallani a Nándi által mondott, a torna mottójaként is emlegetett ”Igyekeztem mindig mindenkit, mindenhol, minden körülmények között jobb kedvre deríteni” mondatot, melyet a tornán résztvevő focisták is magukkal visznek. Lehet derűsen, jó kedvvel játszani, tanulni és eredményt elérni. És ahogy egyik barátja megfogalmazta „Nándi, hiányzol, de ma itt voltál velünk” .

Eredmények:

1. Székelyudvarhely

2. OMTK ULE

3. Békéscsaba

4. Szováta

5. Atletico Arad

6. Újpest FC

7. Gyermek FC

8. Marosvásárhely