Molnár Sándor elmondta, különböző kenderfajtákat vetettek, az ültetvények minősége eltérő, volt ahol hektáronként 500-600 kilogrammos termésátlagot értek el. "Nem lehetetlen a 800-900 kilogramm elérése sem, ez lenne igazán rentábilis a gazdálkodók számára" - fogalmazott.

A vésztői polgármester közölte, a terület felén a kendert vetőmag előállítására termesztették. Hozzátette, 2007-ben gyakorlatilag megszűnt a kender termesztése az országban. Most azonban, a Békés megyei konzorcium három évvel ezelőtti alapítása után elmondható, hogy a vetőmag rendelkezésre áll - mondta.

A terület másik felén termelt növényt rostkenderként hasznosítják. Molnár Sándor közölte, Magyarországon csak Nagylakon van kendergyár, ahol durvább szövésű fonalat, kötelet állítanak elő, de finomrostot nem. Így a Békés megyei kendert Csehországban, Ausztriában és Németországban dolgozzák fel, és a kész fonalat hozzák vissza.

Vésztőn élelmiszeripari felhasználásra olajat préselnek a kenderből, az idén új présgépeket és szűrőket vásároltak, és növelték a kapacitást is. A magasabb olajtartalmú magokat adó fajták betakarítása most folyik, 1-2 héten belül kezdődhet a préselés - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a kenderolaj még nem ismert a piacon, ezért ösztönözni kell a felhasználását.

Melléktermékként, kis mennyiségben, a gyógyszeripar is felhasználja a kendert. Ha lesz nagyobb igény és a jogszabályi környezet is megfelelően alakul, akkor lehet a termelés elsődleges célja a gyógyszeripari igények kielégítése - húzta alá.

A kenderből mintegy 25 ezer féle terméket lehet előállítani. A textilipar mellett papíralapanyagként lehet felhasználni, az autóipar a belső burkolatokban, az építőipar szigetelőanyagként hasznosítja. Biomasszát termel, ezért energia előállításra is alkalmas. Olaja többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmaz, amelynek jótékony szerepe van a szívműködés, a hormonális rendellenességek és a bőrbetegségek gyógyításában, emellett kozmetikumok is készíthetők belőle.

A programot megyeszerte belügyminisztériumi és egyéb állami, a start munkaprogramokra lehívható forrásokból finanszírozzák, csaknem 1100-1200 közfoglalkoztatottnak adva munkát az egyéb mezőgazdasági munkák mellett.

A konzorcium elnöke elmondta, szeretnék bevonni a gazdákat is a programba, a tárgyalások már megkezdődtek. A feldolgozásra nagyobb az érdeklődés, nyersanyagot többen is vásárolnának, folyamatosak az ajánlatkérések - fogalmazott.

Molnár Sándor elmondta, a 25 önkormányzat folytatni kívánja a termesztést, elképzelhető, hogy jövőre növelik a termőterületet.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. az idén Az ipari kenderre épülő népi kézművesség és közösségépítés megalapozása címmel mintaprogramot hozott létre, amelynek részeként Észak-Magyarországon és Székelyföldön elindult egy kendertermesztési és -feldolgozási projekt.

Létrehoztak egy mintegy 600 magyar és 500 erdélyi népművészből álló adatbázist, akik kilencvenféle kenderből készített, népi kézműves terméket határoztak meg a textíliáktól kezdve az élelmiszereken át a kozmetikumokig, amelyek piacon is eladhatók lennének.

Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hétfőn Békéscsabán elmondta, a mintaprogram év végén zárul, de szeretnék folytatni, a jövőben kendertermesztési és feldolgozási tananyagot dolgoznának ki az iskolarendszeren kívüli felnőtt- és szakképzés számára, továbbá a betakarítógépek fejlesztésén is dolgoznak.