Békéscsabán a Szent István Egyetem gazdasági campusán több helyszínen zajlanak a programok pénteken. A főbejárat előtti téren hajó-, vasút-, repülő- és autómodell-bemutatót tartanak, az aulában a 3D-s nyomtatással ismerkedhetnek az érdeklődők, kis éji kvízt, logikai és készségfejlesztő játékokat szerveznek, és az ördöglakatokat is kipróbálhatják a látogatók.

Plútó, bolygó, csillagászat, plútó, űrkutatás Emellett előadást tartanak napjaink turistáknak szóló korszerű navigációs lehetőségeiről, és csapatok jelentkezését is várják a kutatói kompetenciákra épülő játékos feladatsorok megoldására.

A TIT Körösök Vidéke Egyesület a békési megyeszékhelyen Helyünk a világban - a gazdasági adatok tükrében címmel szervez gazdaságtudományi előadást. Lesz egy csillagászati előadás is Új ismeretek a Plútóról - Magyar részvétel a gravitációs hullámok kutatásában címmel, ezt követően pedig - derült idő esetén - távcsöves megfigyelésre nyílik lehetőség.

Szarvason a Halászati Kutatóintézet betekintést nyújt a drónok világába, beszámol egyik kiemelt kutatásáról, arról, hogyan hasznosítják környezetkímélő módon a haltenyésztő rendszerek már elhasznált vizét.

Az Anna-ligetben bemutatják a Galambosi Rizskísérleti Telepen - ahol több évtizede folyik a rizs nemesítése és zajlanak ezzel kapcsolatos kutatások - folyó rizstermesztéshez elengedhetetlenül szükséges erőgépet, az érdeklődők közelről is megnézhetik a hatalmas traktort. Lesz a magyar rizs finomságát kihangsúlyozó rizsbemutató is.

A Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratóriumban az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy analitikai laboratórium mindennapjaiba, megtudhatják, hogyan lehet vízből, talajból és növényekből kimutatni, mérni a különböző táp- és mérgező anyagokat. Bemutatják a vizsgálati minták előkészítésének egyes fázisait, és az alapvető laboratóriumi eszközöket, a kémcsöveket, pipettákat, manipulátorokat ki is lehet próbálni.

A Szent István Egyetem szarvasi campusában az "Alföld piramisairól", a kunhalmokról, az M44-es gyorsforgalmi út régészeti feltárásán talált leletekről, távoli naprendszerek kutatásáról, valamint a szántóföldi öntözés csúcstechnikájáról lesz szó. A kisebbeket látványkémiával, szappankészítéssel, meteorit kövek mikroszkópos tanulmányozásával várják.