A gyerekek legnagyobb örömére az első két óra mindig róluk szól. Ilyenkor népi játékok, mondókák, tánc alaplépések megtanulásával gazdagodhatnak, a szülők legnagyobb örömére. Altatni aznap a táncházban résztvevő gyerekeket biztosan nem kell.

Másik nagy értéke egy-egy ilyen összejövetelnek, hogy hagyományos népi kultúránk ápolása mellett fiatalok és idősebbek, férfiak és nők együtt táncolnak és töltik jó hangulatban, hasznosan idejüket. A legutóbbi foglalkozást Hankó Tamás néptáncpedagógus vezette, az élőzenéről a Suttyomba Zenekar gondoskodott.

A legközelebbi alkalommal már az őszt köszöntjük, de igazából mindegy is milyen évszakban járunk, a táncra mindig tudunk időt és alkalmat találni. Már csak Téged hiányoltunk! Szeretettel várunk legközelebb 2017. október 28-án 18 órától Békésen a Petőfi utca 21. szám alatt, ahol a Talléros Zenekar húzza a talpalávalót, a táncot pedig Okányi Mihály néptáncoktatótól tanulhatjuk, aki egyben a Belencéres Néptáncegyüttes férfi tánckarvezetője.