Tulajdonképpen a címben nincs semmi meglepő, ugyanis a Gyulahús Kft. termékei évek óta jelen vannak a Csabai Kolbászfesztivál (a rendezvényfolyam idén október 19-23. között lesz) Élelmiszeripari Szakkiállításán, a szokott helyen, a megszokott

Gila Éva - gyulahús, gyulahús, Békéscsaba, 20170714
Gila Éva
centiméteres értékesítési módszerrel.

Hogy ez pontosan mit is jelent?, kérdésemre Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketing menedzsere elmondta, a fesztiválon centiméterben árulják a kolbászt. És ha történetesen valaki 13 centimért akar venni, lemérjük neki a 13 centimétert.

Az egyik legszebb történet az volt – folytatta –, amikor tavaly egy fiatalember egy centis kolbászt kért; persze megkapta.

A rendezvényen több nagydíjas

termékük jelen lesz. Többek között a Gyulai és a Pokol szalámi (mindkettő nemzetközi elismerést kapott; az előbbi tavaly, az utóbbi idén), az Extra erős kolbász (amely idén Magyar Termék Nagydíjat nyert), Kézműves kolbászok stb. S nem utolsó, hogy a portékákat gyári, azaz márkabolti áron értékesítik.

Hozzátette, ha valaki érdekes fotót akar, akkor Gyulai kolbászmintás ágyneműbe bújhat.

Elmesélte, tavaly Gyula volt a feszt díszvendége. A fürdővárosi megavállalt egyik nagydobása többek között az volt, hogy berendeztek egy szállodai szobát, ahol a heverőn Gyulai kolbászmintás ágynemű volt a huzat. Az ágyba bárki bebújhatott fotózkodni (bizony néhány fesztiválozónak könnyebb volt be-, mint kiszállni az ágyikóból).

Most azonban térben megfordítják az fekvőhelyet: így az érdeklődők állva húzhatják magunkra a takarót – és villoghatnak a vakuk, hullhatnak a rózsaszirmok, világbéke... azaz kolbászból lesz a boldogság.

Gyulahús: gyulai kolbászos ágynemű - dombóvári vanda, gyulahús, Gyula, 20171010
(modell: Dombóvári Vanda; fotó: Szabó Eszter)

Ezzel kapcsolatban a Gyulahús Kft. Facebook-oldalán elindítunk egy játékot – tette hozzá –: aki feltölti a standon készült képeket, az egy sorsoláson vesz részt. A nyertesek pedig értékes és érdekes ajándékot kapnak.